Felfüggesztett börtönbüntetés, 13 év után vissza az NB I-be?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jövő héten Waltner Róbertet Aczél Zoltán válthatja a Zalaegerszegi TE kispadján.

Magyar Nemzet
2021. 09. 30. 15:50

A Csakfoci.hu rámutat: az 54 éves szakembernek trénerként is jelentős tapasztalata van, korábban a REAC, a Siófok, a Diósgyőr és a Haladás együtteseinél is megfordult az NB I-ben, valamint 2008 és 2010 között a magyar válogatottnál is dolgozott Erwin Koeman szakmai stábjában, 2011-ben viszont fogadási csalás vádjával őrizetbe vették a Videoton–Haladás Magyar Kupa-mérkőzést követően, így nem folytathatta szombathelyi munkáját. Ezt követően a Magyar Labdarúgó-szövetség egy időre el is tiltotta a munkavégzéstől, 2017-ben pedig a Fővárosi Ítélőtábla fogadási csalás vádpontjában bűnösnek találta és egy év börtönre – hat hónapra felfüggesztve –, valamint százezer forint vagyonelkobzásra ítélte. Aczél ellen nem találtak bizonyítékot arra, hogy pénzt fogadott volna el, ellenben azt felrótták bűnként, hogy tudott a bundázásról, de szemet hunyt felette.

A történtek után tehát egyelőre alsóbb osztályban kapott bizalmat, amivel élni tudott.

A Zalai Hírlap értesülései szerint a ZTE vasárnapi, MTK elleni találkozója a megyeszékhelyen sorsdöntő lehet az edzőkérdésben.

Borítóképünkön Aczél Zoltán  Forrás: Kozármislenyfc.hu
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.