Dina Averina labdagyakorlata zajos sikert hozott:
Ám ami a lényeg, a testvérek készülnek a hó végi világbajnokságra is – amelyre az olimpiai bajnok Ashram viszont nem megy el.
– A karrierünk befejezésével kapcsolatos gondolatok elsősorban abból fakadtak, hogy nem tudjuk hova tenni a pontozók olimpiai ténykedését, és ez félelmet keltett bennünk. Irina Alekszandrova azonban meggyőzött bennünket, hogy folytassuk a versenyzést, hálásak vagyunk neki – nyilatkozta Dina Averina, utalva Irina Alexandrovna Viner-Uszmanovára, a ritmikus gimnasztika orosz „nagyasszonyára”, a milliárdos Aliser Uszmanov feleségére. Az említett Olimpia-kupát amúgy az ő „tornapalotájában” rendezték, itt aligha érhette volna méltánytalanság az oroszok két kedvencét.
A lányok ügyelnek az eleganciájukra, ezt a közös Instagram-oldalukon is láthatjuk:
Még Vlagyimir Putyin is rajtuk tartja tartja a szemét. Amikor az elnök a tokiói olimpiai bajnokokat fogadta, egyetlen olyan versenyző kapott meghívást, aki „csak” ezüstérmes lett – Dina Averina. Mi több, ő ugyanúgy megkapta a Barátság Érdemrendet és nem mellékesen egy BMW X5-ös modellt, mint a többi olimpiai bajnok. Arina pedig az ezüst- és bronzérmeseket megillető BMW X3-as autót kapott.
Dina nagy találkozása:
A jutalmazásból amúgy lett némi purparlé az orosz sportolók között, mert a szertornaversenyeken csapatban olimpiai bajnok Artur Dalalojan megjegyezte, hogy szerinte ez így igazságtalan. Amire Viner-Uszmanova a sajtóban úgy reagált: „Túl sok az idióta Oroszországban. Ha az elnök így döntött, mert szerinte ez így igazságos, akkor ezt miért kell megkérdőjelezni?”
Az olimpia után az orosz államtól hetvenhét sportoló vehetett át BMW-t, s az X5-ös modellt harmincegyen kapták meg. Érdekesség, hogy amikor az autókat átadták, ezeken a rendszámtáblák helyett a jutalmazottak névtáblái szerepeltek, és így használhatták a forgalomban ideiglenesen.
Borítóképünkön Dina Averina (egy anyajegy elárulja, hogy ő van balra) és Arina Averina. Fotó: Alexander Vilf/ Sputnik/Sputnik via AFP




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!