Magyarországon mintegy hétszázan űzik a labdás csapatsportok ezen válfaját. A létszám egyre nő, korban pedig lefelé tolódik el: túlnyomórészt fiatalok és gyerekek képviselik a tábort. Az iskolákban jól áll a sportág, egyre szélesebb körben ismerik és ismerik el a korfballt és annak pozitívumait, hiszen a sportágat koedukáltsága alkalmassá teszi arra, hogy a fiúkat és a lányokat együtt mozgassák. Szabályrendszere elősegíti, hogy a fizikai adottságokból eredő különbségek kevésbé számítsanak, és miután nincs labdavezetés, csak passzolás, fontos a szerepe a csapatmunkának, ami az együttműködés készségeit fejleszti – emelte ki köszöntőjében Bóné Zoltán, a Magyar Korfballszövetség elnöke.
Ami a versenysport vonatkozásai illeti: 2018 nyarán története legnagyobb rendezvényét bonyolította le a szövetség, amely U21-es világbajnokságot látott vendégül. A budapesti Tüskecsarnokban tizenkét csapat lépett pályára, a magyar együttes pedig az előkelő hatodik helyen zárt. Magyarország emellett többször is vendégül láthatta az európai klubok legrangosabb viadalát, a Bajnokok Európa Kupáját, amelyet legutóbb 2020 januárjában rendeztek meg Budakalászon.
Története legnagyobb sikerét a magyar korfball a Dunakeszin 2021 júliusában megrendezett U15-ös és U13-as Európa-bajnokságon érte el, hiszen mindkét korosztályban hazai diadal született, ezzel pedig történelmet írtak a fiatalok, hiszen korábban nem született magyar aranyérem hivatalos világversenyen a sportágban – emelte ki Bóné Zoltán.
A szövetség elnöke elmondta azt is, hogy 2021-ben a Nemzetközi Visegrád Alap támogatásával Agárdon a magyar sportági szakszövetség rendezte meg a V4-országok korfballedzőinek továbbképzését, amelyet a Nemzetközi Korfball Szövetség (IKF) felügyelt és koordinált. Harminchat edző és testnevelő tanár szerezte meg a Korfball Világszövetség Level II. szintű minősítését, s az IKF azt várja, hogy az új edzők népszerűsítik majd a sportágat a régióban.
A Magyar Korfballszövetség legfontosabb céljának jelenleg a tömegbázis kiszélesítését tekinti, illetve azt, hogy minél több testnevelő tanár és általuk minél több diák ismerkedhessen meg az egyetlen valóban koedukált csapatsportággal, ami lehetővé teheti a jövőben a versenysportsikereket is – zárta összefoglalóját Bóné Zoltán elnök.
Borítóképünkön az U15-ös Európa-bajnok válogatott köszöntése. Forrás: Magyar Korfballszövetség