Az érmek két oldala, avagy a Cseh László–Turi György affér

Cseh László július 30-án úszott utoljára versenyen, amikor a hetedik helyet szerezte meg a tokiói olimpián 200 méteres vegyesúszásban, de a visszavonulása után is nagy hullámokat ver. Már nem a kar- és lábtempójával, hanem a korábbi edzőjét vádló szavaival.

2021. 11. 03. 7:46
Balatonfüred 20130622 Úszás 2013 Tavasz Úszás Napja Turi György edző CSeh László Fotó: Tumbász Hédi Nemzeti Sport Fotó: Tumbász Hédi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A változás üteme talán mégsem volt elég gyors. Amit a ’90-es években Egerszegi vagy Zubor még eltűrt, az a 2000-es években Csehnél és a Turit sorra elhagyó úszóknál, Bernek Péternél, Kozma Dominiknél, s talán a tőle legutóbb, Tokió után távozó, jelenleg a kazanyi rövid pályás Eb-n tartózkodó, emiatt az ügyben nem nyilatkozó Késely Ajnánál is kiverhette a biztosítékot. 

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke kifejtette, nem elnézőek az erőszakos módszerekkel szemben, etikai kódexszel és 24 órás segélyvonal működtetésével lépnek fel a bántalmazások ellen, ugyanakkor hivatalos bejelentés még nem érkezett.

Természetesen jó lenne hallani Turi György véleményét is a Cseh szájából elhangzottakról, de ez idáig nem akart megszólalni. 2018-ban így nyilatkozott a legsikeresebb úszójától való fájdalmas elválásról: „Jól döntött, amikor elhagyott. Ha velem marad, ma már talán nem is úszna. De megtanultam a leckét.”

A legújabb fejlemények alapján van még mit kibeszélni. Erre minimum 33 okuk lenne – Cseh László ennyi érmet szerzett csak a nagymedencés világversenyeken Turi György irányításával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.