Egy hét telt el azóta, hogy Fazekas Róbert világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok diszkoszvető új szívet kapott a Merkely Béla professzor vezetése alatt álló Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, és ha minden jól megy, valamikor januárban saját lábán térhet haza Szombathelyre, a szülővárosába. A 46 esztendős sportember a sikeres szervátültetésnek köszönhetően kétségkívül élete legszebb karácsonyi ajándékát kapta, amelynek értéke semmihez sem mérhető, hiszen az nem más, mint az élete és az egészsége.
Az élettől új szívet és új életet kapott karácsonyra az Európa-bajnok
Fazekas Róbert Németországból érkezett szívével 46 esztendősen második esélyt kapott.

Fazekas veleszületett szívbetegségét hét évvel ezelőtt mutatták ki, majd kezdték el kezelni. Állapota hol javult, hol rosszabbodott, de az idő előrehaladtával egyre inkább bizonyossá vált, hogy az életét csak szervátültetés mentheti meg. A műtétet megelőző hetekben napról napra gyengébbnek érezte magát, de bízott az orvosaiban és a maga szívósságában.
– Az a huszonöt év, amit versenyzőként éltem meg, megedzett, de előre is hozta azt a napot, amikor már csak a szívtranszplantáció mentheti meg az életemet. Nem kizárt, hogy civil emberként megöregedve csak hatvan- vagy hetvenévesen szorultam volna az életmentő műtétre, de ennek most már igazán nincs jelentősége. Nincs fontosabb annál, hogy túl vagyok a szervátültetésen, már lábadozok, jövök-megyek a klinika folyosóján, és egy negyedórás óvatos sétára is elindulhattam – számolt be az SzPress Hírszolgálatnak a teljes felépülését és fizikai erejének visszanyerését remélő Fazekas Róbert.
Fazekas több mint két és fél hónapot várt a klinikán az új szívére, amelyet az Eurotransplant együttműködési megállapodásnak köszönhetően Németországból kapott. A szervátültetési műtét hét órán át tartott, ezt követően még további két órán át altatták az erős szervezetű sportembert.
– A műtétben részt vevő orvosok egyike azt mondta nekem, hogy számára is meglepően gyorsan kezdhettek hozzá az ébresztésemhez, mert másokkal ezt csak egy vagy két nap után tehetik meg – folytatta Fazekas, aki továbbra is a városmajori klinika betege. – Én meg úgy látom a dolgokat, hogy életem első esélyét negyvenhat évvel ezelőtt kaptam, amikor a világra jöttem, a másodikat pedig most, amikor új szívet kaptam. Hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek rajtam, és most azon fáradoznak, hogy gyógyult emberként engedhessenek haza. Még sokáig szeretnék élni, a családom és a barátaim társaságában lenni, és most már abban is biztos lehetek, hogy felnevelhetem drága kislányomat, a kilencesztendős Rékát – mondta befejezésül Fazekas Róbert.
Borítókép: Fazekas Róbert (Fotó: Michael Steele/Getty Images)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Verstappen sikerével kezdődött a Red Bull új korszaka, a világbajnok nyerte a belga F1-sprintet
A Red Bull versenyzője az első körtől kezdve vezetett.

Milák Kristóf legyőzője figyelmeztette olimpiai bajnokunkat a szingapúri vb-n
A négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand látta, mire képes a magyar riválisa, nagy csatára készül ellene.

Lionel Messi nagyon kiakadt, az amerikaiak drákói szigorral haragították magukra
Az argentin klasszis nem érti, hogy az MLS miért tiltotta el őt, a szövetség nem akart kivételezni vele.

Az Újpest nem törődött az MLSZ ajánlásával, a DVTK igen – reagált az edző
A szövetség új ajánlása is téma volt az Újpest és a Diósgyőr szezonnyitója utáni sajtótájékoztatón
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk