Drámai meccsen támadt fel a semmiből a Juventus Rómában

A Serie A 21. fordulójának a rangadója a nevéhez méltóan remek, fordulatos, drámai meccset hozott. A Juventus az AS Roma vendégeként már 3-1-es hátrányba került, ám hét perc alatt szerzett három góllal megfordította az ereményt. Az utolsó percekben a hazai csapat egyenlíthetett volna, de kihagyta a tizenegyest, és így pont nélkül maradt. A Juventus fiatal magyar kapusa a kispadon ült.

Magyar Nemzet
2022. 01. 09. 21:20
AS Roma Vs Juventus FC
Paulo Dybalának választania kell a Juve és az ügynöke között Fotó: Insidefoto
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Senkó Zsombor nem mindennapos élmény részese lehetett. A magyar utánpótlás-válogatott kapusa, aki 2019-ben igazolt a Haladástól a Juventushoz, a hét közben már ott ülhetett csapatának kispadján a Napoli elleni rangadón, és vasárnap este ugyancsak bekerült a meccskeretbe az AS Romával vívott rangadón. 

Így aztán közelről nézhette végig a római stadionban az idény egyik legjobb, legváltozatosabb mérkőzését. A Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri eltiltás miatt legfeljebb a lelátóról vezényelhette a csapatát, amely nagyon sokáig vesztesnek tűnt. Az AS Roma a 11. percben vezetést szerzett Abraham közeli fejesével, nagy fölényben játszott, ezért váratlanul érkezett a vendégek egyenlítése: Dybala 17 méterről pompásan csavarta el a labdát a kapu jobb oldalába.

A szünet után a házigazda mindent megtett azért, hogy a fölényét újra előnyre váltsa, és ez nagyszerűen sikerült is neki. Előbb a 48. percben Mhitarjan talált szerencsésen a tizenhatoson kívül a hálóba úgy, hogy a labda megpattan egy védő lábán, majd öt perccel később Pellegrini 24 méterről, szabadrúgásból tekert a jobb felső sarokba.

 

Fotó: Europress/AFP/Alberto Pizzoli

 

Ez már megnyugtató különbségnek tűnt hazai szempontból, és a rómaiak aligha gondolták, hogy mindössze hét perc alatt megfordul a világ! A 70. és a 77. perc között a Juventus háromszor is mattolta az AS Roma védelmét: Locatelli, Kulusevski, majd De Sciglio volt eredményes, utóbbi gólját hatalmas védelmi hiba előzte meg. Ám nem számított, 3-1-ről villámgyorsan 3-4-re módosult az eredmény.

A sors azonban kegyes volt a hazai csapathoz, amely a hajrában nagy esélyt kapott. A 81. percben De Ligt kezezett a tizenhatoson belül, amiért piros lapot kapott, az AS Roma pedig tizenegyeshez jutott – csakhogy nem élt a lehetőséggel, Pellegrini gyenge lövését Szczesny kivédte. 

Így a drámai fordulatokban gazdag mérkőzést 4-3-ra megnyerte a Juventus. Senkó Zsombornak tényleg életre szóló élmény lehetett ezt a meccset testközelből, a győztes kispadjáról végignézni!

Serie A, 21. forduló:  AS Roma–Juventus 3-4 (1-1). Gólszerző: Abraham (11.), Mhitarjan (48.), Lo. Pellegrini (53.), ill. Dybala (18.), Locatelli (70.), Kulusevski (72.), De Sciglio (77.). Kiállítva: De Ligt (81.)

Borítókép: Paulo Dybala egy góllal járult hozzá a Juventus győzelméhez (Forrás: Insidefoto)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.