Csercseszov nehezen találta a szavakat a Gyirmót elleni döntetlen után

A Ferencváros csalódást okozott a szurkolóinak azzal, hogy az NB I 22. fordulójában 1-1-et játszott a Gyirmóttal. A mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi vezetőedzője nehezen találta a szavakat, a gólszerző Fortune Basse is szomorúan nyilatkozott, ugyanakkor a Gyirmót szakvezetője, Csertői Aurél érthetően nagyon örült a nem tervezett pontnak, és szerinte a két klub között a pályán a legkisebb a különbség.

2022. 02. 27. 8:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csertői Aurél, a Gyirmót vezetőedzője természetesen boldogan, ugyanakkor reálisan értékelte a mérkőzést: 

– A Groupama Arénában mindenki nyomás alatt játszik. A Fradi egyértelműen ránk erőltette az akaratát, hősien védekeztünk, miközben erőnkből arra is futotta, hogy szerezzünk egy gyönyörű gólt. Habár kaptunk egy elkerülhetőt, de lelkileg ez a találat nem törte meg a csapatot. Igaz, hogy kellett egy kis szerencse az ikszhez, a srácok azonban minden dicséretet megérdemelnek, mert nagyon sokat tettek az egy pont megszerzéséért. A mi helyzetünkben ez egy extra pont, a bravúrkategóriába tartozik, hogy döntetlent játszottunk a Ferencváros otthonában. Óriási különbség van a két csapat között, de úgy tűnik, a legkevesebb a pályán.

Borítókép: Sztanyiszlav Csercseszovval eddig nem szárnyal a Ferencváros (Fotó: Fradi.hu)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.