Mint megírtuk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) péntek délben kisorsolta a Bajnokok Ligája negyed- és elődöntőinek a párosítását.
A legnagyobb rangadónak a címvédő Chelsea és a nyolcaddöntőben a PSG-t kiejtő Real Madrid csatája ígérkezik.
– Kemény lesz. Ennél nehezebb kihívást nehéz elképzelni, mint a Real ellen idegenben játszani a párharc második összecsapását – fogalmazott a klubhonlapon a Chelsea-t irányító Thomas Tuchel, aki ugyanakkor annak örült, hogy nem a másik két angol csapat, a Liverpool vagy a Manchester City valamelyikével sorsolták össze őket.
Ez egy nemzetközi sorozat, mindig jobb külföldi csapatokkal találkozni, mint angolokkal, amelyekkel amúgy is sokszor játszunk a hazai porondon.
Tuchel kitért arra is, hogy jelen állás szerint hazai pályán üres lelátók előtt fogadhatják a Real Madridot, ugyanis a brit kormány szankcionálta az országban élő orosz üzletembereket az Ukrajnában zajló háború miatt. Ez a Chelsea-t tulajdonló Roman Abramovicsot is érintette, akinek mindenfajta üzleti tevékenységét befagyasztották, nem tehet szert bevételre, így a Chelsea sem értékesíthet meccsjegyeket.

– Mindenképpen hátrányt jelentene, ha nem lehetnének velünk a szurkolóink – mondta Tuchel. – Ez a játék a szurkolókért van, remélem, találunk valamiféle megoldást. A klubnál mindenki azért fog küzdeni, hogy kapjunk egy esélyt. Nem tudom, mekkora a valószínűsége annak, hogy sikerrel járunk, de az biztos, hogy teljesen más egy meccs tömött lelátók előtt.
Amennyire izgalmasnak tűnik a Chelsea és a Real összecsapása, annyira előre lefutottnak tartják sokan a Liverpool és a Benfica párharcát. Jürgen Klopp, az angol sztárcsapat edzője azonban figyelmeztetett:
– Tudom, hogy most mindenki arról beszél, mi vagyunk az esélyesek, de ez az első hiba, amit elkövethetünk – állapította meg a Vörösök német vezetője. – Ez egy negyeddöntő, kemény lesz, a Benfica kifejezetten jól teljesített az Ajax ellen legutóbb.
Klopp egy érdekes sztorit is elárult, amely a Benfica otthonához, Lisszabonhoz köti őt: