Montrealban a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen a második szabadedzésen több mint egy másodpercet javított az első tréninghez képest, s 1:14.127 perces köridővel bizonyult a legjobbnak.
– Pozitív napot zártunk. Persze mindig vannak dolgok, amiken lehet még javítani, és az egyensúlyon is finomítani kell, de összességében jól indult a hétvége – szögezte le a Red Bull holland pilótája.
Verstappen mögött a két Ferrari végzett: másodikként a monacói Charles Leclerc, míg harmadikként a spanyol Carlos Sainz, azonban előbbi tíz rajthelyes büntetést kap a szombati időmérőn, mivel az autójában több motorelemet, köztük a központi elektronikát is cserélni kellett. A vb-pontversenyben harmadik helyen álló Leclerc Barcelonában és Bakuban is motorgondok miatt volt kénytelen feladni a versenyt.
– Nos, kicsit hátrábbról indulni, de szerintem ez volt a legjobb döntés. Meglátjuk, hogyan alakul. Pénteken valamivel nehezebb volt az előzés, mint amire számítottam, a tempónk viszont adott, így remélhetőleg fel tudok zárkózni a kívánt helyre – jegyezte meg Leclerc. Ám az sem kizárt, hogy még több cserére lesz szükség a Ferrariban, és akkor a monacói pilóta a rajtrács végén köt ki. Elképzelhető, hogy a turbófeltöltőjét is cserélni kell, ezt vélhetően valamikor meg kellene lépnie a csapatnak, és jobban járnak, ha egyszerre letudják a büntetéseket.
Montrealban a négyszeres világbajnok, de az idei pontversenyben csak 14. helyen álló német Sebastian Vettel (Aston Martin) a második gyakorláson negyedik lett, a legjobb hat közé pedig még a spanyol Fernando Alonso (Alpine) és a francia Pierre Gasly (AlphaTauri) fért be. A hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) csak a 13. pozícióban zárt. Csapattársa, George Russell a hetedik helyen zár.
– Bármit is csinálunk, semmit sem lehet kezdeni ezzel az autóval, hogy működjön. Különböző beállításokat próbáltunk ki, hogy kiderítsük, melyik a jó irány. Nem tudom, hogy George esetében mi volt a helyzet, de nálam katasztrófa volt. A kocsi egyre rosszabb lesz, és egyre elégedetlenebb, minél több dologgal próbálkozunk – füstölgött Lewis Hamilton, aki a Kanadai Nagydíjra változtatott a sisakfestésén, a szivárvány színeit jeleníti meg a tetején, és A szerelem az szerelem felirat is ott virít rajta.