Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a pódiumedzés vegyesen sikerült, és sajnos az Eb-ezüstérmes Székely Zója megnyomta a bokáját. A szerek közül az ugrás jól ment, gerendán viszont vegyes volt a kép. Altorjai Sándor csapatvezető arról számolt be, hogy még szoknia kell a csapatnak a szereket, de voltak kifejezetten jó gyakorlatok is. A szállással és az étkezéssel minden rendben van, de több olyan részterület is akad, amelyen bizony akadnak problémák.
A hivatalos versenyprogram szerint a Bácskay Csenge, Székely Zója, Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill összetételű felnőttválogatottunk augusztus 11-én, csütörtökön a 2. csoportban lép a szerekhez, amelyben a finnek, a portugálok, a spanyolok, a svédek és az írek is szerepelnek, és gerendán kezd. A 2. csoport az előzetes kiírás szerint 12.24 órakor mutatkozik be, a végeredmény azonban csak az utolsó, a 4. csoport után alakul ki. A selejtező alapján hirdetik az egyéni összetett eredményét, illetve az itt elért pontszámok szerint alakul ki a szerenkénti és a csapatdöntők mezőnye is. A lebonyolításhoz szintén hozzátartozik, hogy csapatonként az öt főből négy tornász mehet fel egy-egy szerre, amelyekből a legjobb három pontszámot veszik alapul. A csapatfináléba a legjobb nyolc nemzet kerül be, ahol már csak három tornász mutathatja be a gyakorlatát egy szeren, és mind a három eredmény számít.
A Magyar Tornaszövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint szerdán a Czifra Lili (DKSE), Balzsay Hanna (KSI SE), Bogyó Anna (KSI SE), Knight Anna (Postás SE), Maráczi Fruzsina (Delfin SI SE) alkotta junior válogatottunk pódiumedzésére kerül sor a kontinensviadalon.
Draskóczy Imre női szövetségi kapitány: Vegyesen sikerült a pódiumedzés, a legrosszabb az, hogy Székely Zója talajon egy dupla szaltó után megnyomta a bokáját, és nem tudjuk, hogyan alakul a lába szerdára, ez mindenképpen zavart jelent az edzésmunkában. Mindenesetre bízom a lányokban, hiszen rengeteg munka van bennük. A legjobban az ugrás ment, de azt kell mondanom, hogy ezt egy edzésnek kell felfogni, a verseny pedig két nap múlva van. A pontos szerleosztás szerdán lesz publikus.