Nemzeti Vágta – Kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Ünnepélyes keretek között kisorsolták a 15. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Lovardában.

Forrás: MTI2022. 09. 15. 13:58
null
Fotó: HAJDU KRISZTINA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lovas megméretésen október 1-jén és 2-án 60 magyarországi és határon túli település lovasa versenghet a leggyorsabbnak járó elismerésért a Hősök terén kialakított különleges pályán.

Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam, amelyen 12 ország indul. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, lesz fogatvágta, huszár- és hagyományőrző-felvonulás, kocsitoló verseny és jótékonysági sztárfutam is. A közönség láthatja többek között a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak bemutatóját is – ismertette a programokat Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. A programokat a Szilvásváradi Ménes lipicai lovas bemutatója zárja.

Lázár Vilmos, a vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke az ünnepélyes sorsoláson köszöntőjében kiemelte: a Nemzeti Vágta Európa legnagyobb amatőr versenysorozata, amelynek a hagyományőrzés mellett az is küldetése, hogy évről évre példaképeket, hősöket állítson a közönség elé, motiválja a fiatalokat és összekapcsolja az embereket a határon innen és túl.

A Nemzeti Vágtát minden évben a magyar történelem egy kiemelkedő alakja emlékének szentelik. Kedves Gyula történész elmondta, hogy az idei verseny három rendkívül bátor gyermek előtt tiszteleg. A 15 éves hősök az 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről.

A 15. Nemzeti Vágta Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emlékét őrzi majd.

Szotyori Nagy Kristóf tájékoztatása szerint eddig négy határon túli és nyolc magyarországi elővágtán vannak túl. A programok idén a 15-ös szám köré szerveződnek, az esemény egyik leglátványosabb eleme lesz, amikor 150 gyermek vonul majd fel lóháton a vasárnapi döntő napján.

Kitért arra, hogy a Kishuszár Vágtán idén a tavalyi 25 helyett 30 versenyző lovagolhat majd a Hősök terén. Azért döntöttek a létszám bővítéséről, mert a rossz időjárás miatt elmaradt a viharsarki futam.

A szombati napon ötfős előfutamokon vesznek részt a lovasok. A 12 előfutam győztese automatikusan középdöntőbe jut, valamint az utánuk következő 13 legjobb időeredményt elért lovas is továbbjut a középdöntőbe. Az öt középfutam győztese jut aztán tovább a vasárnap esti döntőbe – közölte a versenyigazgató.

Az eseményt a Duna Televízió közvetíti.

Borítókép: jelenet a 2021-es Nemzeti Vágtáról (Fotó: Vágta.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.