Bár sokáig úgy tűnt, a DAC jó úton halad az idényben története első szlovák bajnoki címe felé, a pontvadászat hajrájában sok pontot veszített a csapat. Vasárnap, a címvédő Slovan elleni győzelemmel még visszabillenthette volna a maga javára a mérleg nyelvét a Dunaszerdahely, a 3-2-es vereség azonban azt jelentette, hogy két fordulóval a zárás előtt a pozsonyiak előnye öt pontra nőtt, azaz minimálisra csökkent a trónfosztás esélye.
A DAC nem hagyja annyiban a Slovan elleni meccsen történteket
Vasárnap a Slovan Bratislava a szlovák bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú, 3-2-es győzelmet aratott a Dunaszerdahely otthonában. A vitatott játékvezetői ítéletekkel és játékosok közötti tömegjelenetekkel tarkított rangadó után nem csillapodnak a kedélyek: a DAC nyílt levélben szólította fel lemondásra Marián Ruzbarskyt, a szlovákiai játékvezetői bizottság elnökét.

A DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt a mérkőzés után egyértelműen kifejezte elégedetlenségét a játékvezetéssel kapcsolatban, s így tett a Dunaszerdahely vezetőedzője, Adrián Gula is.
A kedélyek pedig nem akarnak csillapodni a vasárnapi mérkőzés után. A DAC nyílt levelet fogalmazott meg a szlovák labdarúgó-szövetség, a Ligás Klubok Uniója és a játékvezetői bizottság felé. Utóbbi elnökét, Marián Ruzbarskyt lemondásra szólította fel a klub.
„Visszautalnánk Ruzbarsky úr a Játékvezetői Bizottság elnökeként a televízióban tett kijelentésére 2023. május 8-ról és május 9-ről, amellyel hozzájárult ahhoz a nézőponthoz, miszerint a Slovan első gólját tévesen érvénytelenítették. Ez az álláspont és annak időzítése megvetendő kísérlet arra vonatkozóan, hogy elfedje a saját és a működésképtelen bizottsága hiányosságait, miközben kétségbeesetten próbálja megtartani pozícióját” – kritizálta Ruzbarskyt a nyílt levél.
A DAC nemcsak a Slovan elleni mérkőzésen történtek miatt szólította meg a három szervezetet, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy azok nem tesznek eleget annak érdekében, hogy kiirtsák a rasszizmust és a diszkriminációt a szlovákiai lelátókról.
További Sport híreink
Borítókép: A dunaszerdahelyi szurkolók is csalódottan távozhattak a Slovan elleni rangadóról (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Noha az első félidőben még vezetett a japán Urava az Inter ellen, végül az olaszok örülhettek.

Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Dortmund először nyert a klubvilágbajnokságon, és már vezeti is a csoportját.

A saját dolgát nehezítette meg a magyar válogatott a vb-n
A továbbjutás megvan, de pont nélkül kezdik a középdöntőt a fiúk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője

Így szeretné felnevelni kislányát Szoboszlai Dominik – a sztárfocista őszintén beszélt az apasáról

Drámai a helyzet az adriai tengerparton pusztító tűzvész miatt Horvátországban

Ezt vette az Ötöslottó 1 milliárdos nyereményéből a magyar szerelmespár: megdöbbentő, mire adták ki a pénzt

Caesar sorsára juthat Von der Leyen – a Politico szerint az is egyértelmű, hogy miért

Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham

Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?
Címoldalról ajánljuk