Ugyanúgy, mint tavaly, gyengén kezdte a BL-t a Fradi

Csakúgy, mint egy éve, a Ferencváros idén is idegenbeli gól nélküli döntetlennel kezdte meg a szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Reméljük, a folytatás is hasonló lesz, ahogy tavaly a kazah FK Tobolt, idén a feröeri Klaksvíkot is végül magabiztosan múlja felül a magyar bajnok. A visszavágót jövő szerdán játsszák.

Magyar Nemzet
2023. 07. 11. 22:38
Varga Barnabás, Fradi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy magyar – Dibusz Dénes, Botka Endre, Baráth Péter, Varga Barnabás – is helyet kapott a Ferencváros kezdőtizenegyében, avagy a nyáron Paksról igazolt Varga rögtön az új idény első tétmeccsén lehetőséget kapott. Csakúgy, mint a szintén a nyáron a francia másodosztályú Caentől érkezett Ibrahim Cissé.

Így állt fel a Fradi a Klaksvík vendégeként: Dibusz – Civic, Cissé, S. Mmaae, Botka – Esiti, Baráth – Zachariassen, Marquinhos, Traoré – Varga B.

Varga bemutatkozása akár álomszerűre sikeredhetett volna, hiszen a mérkőzés legelején kétszer is helyzetbe került. Előbb lábbal perdített kapura, majd fejjel csúsztatott kevéssel mellé egy labdát. Kár érte.

Azt gondoltuk, dacára annak, hogy kimaradtak, a korai lehetőségek arról árulkodnak, hogy a magyar bajnok sokkal erősebb feröeri ellenfelénél. Aztán kedvezőtlen fordulatot hozott a meccs, negyedóra elteltével a hazaiak feljöttek, mi több, beszorították a Fradit, két percen belül három szögletet végezhettek el, a harmadiknál Dibusz már verve volt, Andreasen lefelé fejelte a labdát, szerencsére pontatlanul, a fepattanó labda a kapus fölé szállt.

Nem ízlett a ferencvárosiaknak a hazaiak kemény játéka, s a Klaksvík az első félidő hajrájában kis híján megszerezte a vezetést. Újabb nagy bedobás után ismét Andreasen fejelhetett, közelről a felső lécet találta telibe. A jelenet megtekinthető az M4 Sport videóján.

A Ferencváros a második félidőben sem tudta rákényszeríteni az akaratát a Klaksvíkra. Sztanyiszlav Csercseszov cserékkel – Marquinhos és Traore helyett Lisztes és Owusu, majd Esiti helyett Sigér – próbálta frissíteni a csapatot. Ez sikerült is, hiszen a Fradinak több helyezete volt. Ismét Varga Barnabás került kétszer is helyzetbe, kár, hogy a második fejese csúnyán fölé ment.

Több lehetősége nem volt a Ferencvárosnak, így 0-0-ra végződött a találkozó. Ugyanúgy, mint tavaly a kazah FK Tobol otthonában, ugyancsak a selejtező első fordulójában. 

A visszavágón ezúttal is illene magabiztosan kiharcolni a továbbjutást (tavaly itthon 5-1-re nyer a Fradi a Tobol ellen), de ehhez mindenképpen javulni kell. Az idény első tétmeccsén, ráadásul hosszú utazás után és műfüvön nem könnyű futballozni, de ennél azért így is többet, jobbat reméltünk.

Borítókép: Varga Barnabás a Fradi színeiben az első tétmeccsen nyerőember lehetett volna (Fotó: Fradi.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.