A Liu fivérek ott voltak az 5000 méteres férfiváltó négyes döntőjében is, de itt a kvartettük hibázott, lemaradt a dobogóról, negyedik lett.
Liu Shaoang: Ez őrület! – olimpiai bajnokunk ezért is nyert aranyat Kínának
A rövid pályás gyorskorcsolyázók montreali világkupa-versenyének vasárnapi zárónapján női váltónk a hatodik helyet szerezte meg, ez lett válogatottunk legjobb eredménye. A férfiak 500 méteres távján a magyar színekben korábban kétszeres olimpiai bajnok, már a kínai csapatban szereplő Liu Shaoang győzött.

Hatodik hely a női váltónktól
Ami a magyar válogatottat illeti, a Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja és Sziliczei-Német Rebeka alkotta női váltónk 3000 méteren vasárnap a B döntőben volt érdekelt, és ott a kínaiaktól egy tizedmásodperccel lemaradva ért célba a második helyen, ezzel összesítésben hatodik lett. Az egyéni versenyszámokban 500 méteren Bácskai Sára Luca és Tiborcz Dániel a negyeddöntőben búcsúzott, míg 1000 méteren Jászapáti Péter jutott ugyaneddig. Ezen a távon a nőknél Somodi Maja a délelőtti reményfutamokból továbbjutott, az elődöntőben azonban egy esés miatt nem sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást.
– A világklasszis korcsolyázók egyik országban sem csak úgy ugranak elő, mint a nyulak a cilinderből. Úgy gondolom, hogy ha megadjuk a lehetőséget a fiataloknak, és nem türelmetlenség veszi őket körül, hanem türelem és bizalom, akkor fogunk még látni akár dobogós helyezéseket is. Ám ehhez sok meló kell és még több tapasztalat a fiatalok lábába – nyilatkozta a verseny után Bánhidi Ákos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója.
A mezőny marad Montrealban, ugyanis a következő hét végén szintén a kanadai metropoliszban rendezik a világkupa következő fordulóját.
Borítókép: Az 500 méteres döntőben Liu Shaoang útban az aranyérem felé (Forrás: ISU)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!