Bayern-drukkerek a Manchester Unitedről: Sz…rok vagytok, és ezt tudjátok

A Bayern München drukkerei hangjától volt hangos az Old Trafford a német csapat 1-0-s győzelme után a Manchester United ellen. A bajor szurkolók az Angliában jól ismert énekkel fejezték ki lesújtó véleményüket az A csoportban negyedikként végzett Manchester Unitedről. Erik ten Hag, a Vörös Ördögök vezetőedzője ennek az ellenkezőjét igyekszik bizonygatni, bár a szavait búcsúzásként is értelmezhetjük.

2023. 12. 13. 6:59
Erik ten Hag, Manchester United
Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A játékosok mindent beleadtak, látszott rajtuk a lelkesedés. Meg kell dicsérnem a csapatot, komoly dicséretet érdemelnek azért, ahogyan csapatként együtt dolgoztak ez ellen a remek Bayern München ellen – Erik ten Hag, a Manchester United vezetőedzője e szavakkal méltatta a játékosait a keddi esti Bajnokok Ligája-mérkőzés után. Mi is lett az eredmény? – kérdezhetjük magunkban.

Manchester United, Bayern München, szurkolók, kritika, Bajnokok Ligája, BL
Diogo Dalot, a Manchester United hátvédje legszívesebben elbújna a világ elől. Fotó: AFP

Nem, nem emlékezünk rosszul, a Bayern nyert 1-0-ra, másképp, a United ismét kikapott, csupán negyedik lett a Bajnokok Ligája A csoportjában, tehát nemhogy nem került be a BL nyolcaddöntőjébe, még az Európa-ligáról is lemaradt.

 

Erik ten Hag végül megtört?

Erik ten Hag a United vergődése dacára jó edző, pontosan tudja, hogy ha lelkesen is futballozott a csapata, jól nem, és a Bayern úgy is nyert az Old Traffordon, hogy a német gárdának lényegében tét nélküli volt a találkozó. Akkor miért nyilatkozott így a holland edző? Két magyarázat lehetséges.

1. Továbbra is töretlenül hisz a munkája eredményében, bízik benne, hogy a Manchester United végül csak talpra áll az irányításával.

2. Ezzel a kudarccal végképp megtört, tudja, immár tényleg elkerülhetetlen a távozása a patinás klubtól.

– Egyértelmű, hogy nem most buktuk el a továbbjutást. Úgy gondolom, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, és nem érdemeltünk vereséget, de elvesztettük a meccset – tette hozzá Ten Hag, s ebben legalább igaza van. Ott úszott el a dolog, hogy a Unitednek két forduló után nulla pontja volt.

A klub vezetői foghatják a fejüket, ugyan mihez kezdjenek. Persze kirúghatják a hollandust, na de kit ültessenek a helyére? Sir Alex Ferguson távozása óta Ten Hag a nyolcadik edző a Manchester Unitednél, de senki sem tudott eredményt felmutatni, még a Special One, José Mourinho sem.

 

Így élcelődtek a Bayern drukkerei

A Manchester United világszerte népszerű csapat, a kudarca sem helyi értékű hír. A Bayern München drukkerei tettek róla, hogy az egész világ megtudja, mi a véleményük a nagy ellenfélről. Már a meccs előtt is ezt énekelték, majd utána még hangosabban megismételték:

Sz…rok vagytok, és jól tudjátok, hogy azok vagytok

– töltötte be az Old Traffordot a németek éneke a mérkőzés lefújása után. S ami a legszomorúbb, még csak nem is érkezett erre dühödt válasz, a United drukkerei a lelkük mélyén mintha ugyanezt éreznék, csöndben fogadták a lesújtó bírálatot.

 

Hogyan tovább?

A Manchester United az idei 24 mérkőzéséből 12-t elvesztett. Erik ten Hag helyzete, ezzel nyilván ő maga is tisztában van, menthetetlen. Na, de hogyan tovább? Erre a kérdésre senki sem tudja a választ az Old Traffordon.

 

Borítókép: Erik ten Hag, a Manchester United holland vezetőedzője a Bayern München elleni BL-meccs után (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.