A West Ham United nem tart igényt a magyar válogatott kerettag labdarúgójára

A kapus Hegyi Krisztián kölcsönben a holland másodosztályú FC Den Bosch labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását. A Konferencialigában címvédő West Ham United honlapja szerint Hegyi a 2023/24-es idény végéig erősíti majd a húszcsapatos holland másodosztály 18. helyén álló együttest.

2024. 01. 08. 14:54
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Számomra ez egy új környezet, ahol megmutathatom és fejleszthetem magam. Tetszett a játékstílus és az edzők látásmódja is, ezért választottam az FC Den Boscht – idézte a londoniak honlapja a 21 éves magyar futballistát, aki azt is megjegyezte, hogy úgy hallotta, gyönyörű a város, és nagyon lelkesek az ottani szurkolók.

Hegyi jövő hétfőn mutatkozhat be új klubja színeiben a Jong PSV ellen.

A magyar hálóőr az idény eleje óta az angol harmadosztályú Stevenage kölcsönjátékosa volt, azonban hiába szólt a szerződése a 2023/24-es szezon végéig az együttessel, ősszel mindössze négy mérkőzésen kapott lehetőséget, így visszatért Londonba.

Hegyi tavaly márciusban kerettag volt a magyar válogatottban, a West Hamhez pedig 2025 nyaráig köti szerződés.

 

Borítókép: Hegyi Krisztián (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.