Kevin Yeung sportminiszter elmondta, hogy a kormány először a második félidő elején érdeklődött a szervezőknél Messi felől, amikor a hatóságok észrevették, hogy melegítés helyett továbbra is a kispadon van. Yeung elmondása szerint a szervezők ekkor közölték, hogy a 36 éves klasszis sérült, azt viszont, hogy nem fog pályára lépni, csak a mérkőzés vége előtt tíz perccel erősítették meg. Ezt követően a hongkongi hatóságok szerették volna, hogy Messi megjelenjen a pályán, és üdvözölje a szurkolókat, de ez sem történt meg.
„A hongkongiak utálják Messit, az Inter Miamit, amiért szándékosan elbánt velük. Messinek nem szabadna megengedni, hogy valaha is visszatérhessen Hongkongba. A hazugsága és képmutatása undorító” – írta a közösségi oldalán Regina Ip, a hongkongi Törvényhozó Tanács egyik tagja.
A reakciók után az Inter Miami közleményben kért elnézést a szurkolóktól Messi és Suárez távolmaradása miatt, a floridai klub pedig megerősítette, hogy a jövőben szívesen visszatér Hongkongba, hogy kárpótolja a csalódott szurkolókat. Lionel Messi videóüzenetben fordult a szurkolókhoz.
Szándékosan próbálták lejáratni Hongkongot?
A hongkongi események után néhány nappal Lionel Messi fél órát játszott az Inter Miami színeiben a japán bajnok, korábban Vécsei Bálintot is foglalkoztató Vissel Kobe vendégeként. Mindez csak olaj volt a tűzre.
A nemzetközi kérdésekkel foglalkozó kínai napilap, a Global Times konkrét összeesküvés-elméleteket gyártott, miszerint Messi hongkongi távolmaradásának politikai okai vannak, ugyanis a nyugati média a világbajnok futballistát felhasználva próbálta megszégyeníteni a 263 szigetből álló ázsiai városállamot. Az egyik legrégebbi kínai újság, a Ta Kung Pao szintén külföldi összeesküvésről írt, mindezt azzal alátámasztva, hogy az Inter Miami egyik résztulajdonosának, Jorge Masnak az édesapja korábban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnél (CIA) dolgozott, és részt vett a Disznó-öböl inváziójában is.
Borítókép: Talán Lionel Messi sem gondolta volna, hogy ekkora botrány lesz abból, hogy nem játszik (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!