Hajrágóllal győzött a Ferencváros a Paks ellen, ezzel fél kézzel már fogja a bajnoki serleget

Adama Traoré találatával a bajnoki listavezető Ferencváros legyőzte a második helyen álló Paksot az OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi mérkőzésén, ezzel nyolc pontra növelte előnyét a tabella élén. A mérkőzést közel 18 ezren látták a helyszínen, a budapesti Groupama Arénában.

2024. 04. 07. 16:43
Adama Traoré gólöröme - fontos találatot szerzett a mali támadó. Fotó: Hegedüs Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilyen előzmények után gól nélküli állásnál vonultak szünetre a csapatok. Félidőben feszültségnek már nyoma sem volt, a csereként melegítő Kenan Kodro például boldogan integetett ki a lelátóra párjának és tavaly novemberben született gyermekének.


A végén jött a csattanó

A második 45 perc is Fradi-gólhelyzettel kezdődött, Myenty Abena fejelt egy beívelést követően közelről a kapura, de nem találta el azt. Ennél is veszélyesebb volt a szintén fejjel próbálkozó Varga Barnabás, akinek labdája a 63. percben előbb oldalról, majd felülről súrolta a kapufát. A Paksnak nemigen jelentett veszélyt a kapura, ezért a 69. minutumban Bognár György kettőt cserélt, nagy üdvrivalgás közepette beállt a Ferencvárossal korábban két bajnoki címet nyert Böde Dániel is. Támadott tovább a házigazda, Varga Barnabás látványos ollózással célozta meg a kaput, ám Szappanos újfent nagyot védett.

A hajrához érve egyre inkább úgy tűnt, eldöntetlen marad a meccs, és marad a mérkőző felek közötti ötpontos differencia, ám a 89. percben jött a csattanó: egy beadást követően az ötösnél helyezkedő Adama Traoré lőtt a kapuba, megszerezve a vezetést a Ferencvárosnak. Ezzel kialakult az 1-0-s végeredmény, és talán eldőlt a bajnokság is - a Ferencváros nyolcpontnyi fórral várhatja a korábbról elhalasztott, Diósgyőr elleni meccsét, amelyet szerdán pótolnak.

 

OTP Bank Liga, 27. forduló

Péntek

Újpest–Zalaegerszeg 1-5

Szombat

Fehérvár–Mezőkövesd 5-0

Diósgyőr–Kisvárda 1-1

Debrecen–MTK Budapest 1-2

Vasárnap

Ferencváros–Paks 1-0

Kecskemét–Puskás Akadémia 1-2

 

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.