Hiába vezetett kétszer is a Vasas az ETO FC Győr otthonában, végül pont nélkül maradt, ez pedig könnyen azt jelentheti, hogy Gera Zoltán csapatának újabb idényt kell a másodosztályban eltöltenie. A Vasas vezetőedzője a mérkőzés utáni értékelésében megosztotta a felelősséget: Gera Zoltán szerint együttese naivan játszott, de így is pontot érdemelt volna, a hosszabbításban pedig büntetőt.

– Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan megszereztük a vezetést, kétszer is. Naivak voltunk az első félidőben, amikor nagy bedobást végzünk el, akkor nem jól zárjuk le a kipattanós területet, ebből átjön az ellenfél, a támadója pedig három védővel szemben is berúgja.
A második félidőben mindent megtettünk, megvoltak a ziccereink, azokkal sajnos nem tudtunk élni.
A végén egy egyértelmű büntető elmaradt, amit ilyen kiélezett szituációban be kellett volna fújni, emellett az ellenfél első gólja is nagyon véleményes, hogy nem volt-e les. Abból a szempontból magunkat okolhatjuk, hogy a második félidőben nem rúgtuk be a helyzeteket.
Nagyon sajnálom a játékosokat, többet nem nagyon szeretnék mondani, mert akkor lehet, hogy bajba kerülök – mondta a mérkőzés után Gera Zoltán.
Miért kritizálta a játékvezetőt Gera Zoltán?
A Vasas vezetőedzője által kiemelt két eset közül az elsőnél az is kérdés volt, hogy a vélhetően lesen helyezkedő Claudiu Bumba beleért-e a labdába, amely Szépe János fejese után egyébként is a kapuba tartott. Az MLSZ azonban hivatalosan a román támadónak adta a gólt, így jogosnak tűnik a Vasas panasza, más kérdés, hogy a vendégek első gólja előtt Radó András is lesgyanús helyzetből lépett ki. Fontos kiemelni, hogy a másodosztályban nem haszálják a VAR-technológiát.
A két lesgyanús találaton azonban hamar túltették magukat a csapatok, a tizedik percben újra vezetett a Vasas, Tóth Milán góljával. A rangadón később sérülés miatt lecserélt huszonkét éves játékos így tizenhét gólos a bajnokságban, akárcsak Bumba, aki az első félidő hosszabbításában már a Győr vezető, s mint később kiderült, győztes találatát is megszerezte. A kozármislenyi Kirchner György tizennyolc találattal vezeti a góllövőlistát az utolsó forduló előtt.