A 31, illetve 53 éves férfi a múlt hét végén indult el a 8849 méteres csúcs meghódítására a nyolcezer méteren fekvő utolsó táborukból, és utoljára vasárnap este volt velük kapcsolat, kedden eltűntnek nyilvánították őket.
Újabb szomorú hír érkezett a Mount Everestről, az egyik legrutinosabb mászó hunyt el
Egy mongol hegymászó a mostani szezon első halálos áldozata a Föld legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, eltűnt társát még keresik.

Keresésüket hátráltatta a rossz idő és az erős szél.
Egyikük holttestét végül nyolcezer méteres magasságban találták meg – közölték pénteken a helyi hatóságok. A megtalált alpinista halálának körülményeit még vizsgálják. A másik eltűnt hegymászó keresését ugyanebben a körzetben folytatják.
A jelenlegi szezonban Kenton Cool brit hegymászó a 18. alkalommal, Kami Rita nepáli serpa (hegyi vezető) pedig a 29. alkalommal mászta meg az Everestet, megdöntve saját korábbi rekordjukat, egyben a külföldiek és a nepáliak rekordját is.
Ebben a szezonban – május 12-én – jutott fel oxigénpalack nélkül a Föld legmagasabb pontjára az első szlovák nő, Lucia Janicova. Az áprilistól júniusig tartó főszezonra 414 mászóengedélyt adtak ki a nepáli hatóságok, fejenként 11 ezer dollárért. Egy expedíció az egyéb költségekkel együtt legkevesebb negyvenezer dollárba kerül, de az ár akár ennek a duplája is lehet.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sok női úszó feladta az extrém melegben, Európa-bajnokunk gyötrelmes harcot vívott
A májusban az olimpiai számban Eb-győztes Mihályvári-Farkas Viktória a 13. helyen ért célba.

Ő döntött így: hónapokra kidőlt a Real Madrid egyik legjobbja
A spanyol sztárcsapat hosszú ideig nem számíthat az egyik legfontosabb játékosára.

Ő lehet a Fradihoz távozó Levi utódja a Puskásnál – de mit szól ehhez Dárdai?
A felcsútiak izraeli futballista szerződtetését jelentették be.

Sz…rba keveredtek a románok, amit nem kenhetnek a Fradira és a Csíkszeredára
Az FCSB történelmi vereséget szenvedett Andorrában, de továbbjutott a BL selejtezőjében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk