Valter Attila szerint sok olimpikon kevésbé boldog, mint az átlagember

Valter Attila elégedetten nyilatkozott az olimpia országúti időfutama után. A magyar kerékpáros élvezi az olimpiát, a jövő szombati mezőnyverseny megszokottnál alacsonyabb létszáma pedig szerinte kedvezhet neki. Valter Attila a 22. helyen végzett, a belga Remco Evenepoel lett az olimpiai bajnok.

2024. 07. 27. 18:48
Párizs, 2024. július 27.
Valter Attila a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi országúti kerékpár egyéni idõfutam a párizsi III. Sándor hídnál 2024. július 27-én.
olimpia 2024 párizs magyar csapat
Valter Attila az esőben óvatosan vette a kanyarokat Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valter Attila még három héttel ezelőtt is úgy tudta, hogy csak a mezőnyversenyen indulhat az olimpián. Július 8-án derült ki, hogy a magyar kerékpáros mégis rajthoz állhat az időfutamon is. Valter Attila ennek megfelelően tekerte végig minden idők leglaposabb olimpiai időfutampályáját, a  32,4 kilométeres távon végül 38:45,68 perces idővel a 22. lett a harmincnégy fős mezőnyben, bő két és fél perccel maradt el az aranyérmes belga Remco Evenepoel idejétől.

Párizs, 2024. július 27.
Valter Attila a 2024-es párizsi nyári olimpia 2024 férfi országúti kerékpáros egyéni idõfutam a párizsi III. Sándor hídnál 2024. július 27-én.
olimpia 2024 magyar csapat
Valter Attila előtt még sok edzés áll a jövő szombati olimpiai mezőnyversenyre készülve (Fotó: MTI/AP/Dar Jaszin)

– Szuper jó volt, legyőztem magamat, sokkal jobbat mentem, mint az országos bajnokságon vagy az idei Giro d’Italia időfutamain – mondta a célba érkezés után lapunknak Valter Attila. Az esős időben megrendezett versenyen a magyar kerékpáros tudatosan ügyelt a biztonságra.

Valter Attila nem kockáztatott

– Végignéztem a női versenyt, láttam, hogy melyik kanyarokban estek sokan, ezekben extrán óvatos voltam. Tudtam, hogy nem az éremért harcolok, huszonhét kanyar volt a pályán, ha mindegyikben veszítek egy másodpercet, azzal jobban járok, mintha elesek, veszítek legalább ugyanannyi időt, és még meg is ütöm magam.

Valter Attila sikeresen megúszta futamát baleset nélkül, a következő napokban pedig a jövő szombati mezőnyversenyre készül. Az edzés lesz a fókuszban, bár ha lenne rá lehetősége, elmenne kosárlabda-mérkőzésre is.

Sok edzés vár rám, vasárnap rögtön egy hatórás. Úgy tervezem, hogy pont Vas Blanka futamára visszaérjek a hegyikerékpáros versenypályára.

– Hosszú lesz a mezőnyverseny, nem szeretnék fáradt sem lenni, de nem pihentségből fogja nyerni a győztes, a formát fenn kell tartani. Nagyon szerettem volna még a Szerbia–USA kosármeccsre kimenni, megnézni, ahogy LeBron James dobálgat. Ha valakinek van felesleges jegye, nyugodtan írjon rám – üzente a magyar kerékpáros.

Miért nem boldogok az olimpikonok?

A mezőnyversenyen Valter egyedüli magyarként indul, de a legnagyobb kerékpárnemzetek is maximum négy fővel állhatnak rajthoz, azaz a mezőnynek nehéz lesz kontrollálnia a versenyt.

– Jók a megérzéseim, a kis mezőny kedvez nekem. Megpróbálom azt kihasználni, meglepetést okozni, de már annak is örülök, hogy jó egészségben itt lehetek, és élvezhetem az olimpiát. Tetszett, amit Késely Ajna nyilatkozott, hogy rájött, nem lesz belőle Katie Ledecky. Én sem gondolom, hogy én leszek Tadej Pogacar vagy Jonas Vingegaard, erre mindennap rájön az ember. De nem akarom, hogy ez kedvemet szegje.

Több olimpikonnal beszélgettem, és sokan közülük kevésbé boldogok, mint az átlagember, olyan a nyomás. Pedig ahogy a megnyitón néztük azt a sok hajót és rajtuk a rengeteg sportolót, nagyon kevés lesz közülük érmes, sokan mégis úgy állnak hozzá, hogy ha valaki itt van, de nem végez dobogón, az már rosszabb, mintha nem is lenne egyáltalán olimpikon

– fogalmazott lapunknak Valter Attila.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.