A Puskás-díjas magyar csatár visszatért a szülőföldjére

A Puskás-díj 2009 óta íródó történelme során egyetlen magyar futballista vehette át az elismerést: Zsóri Dániel 2019-ben érdemelte ki egy Ferencváros elleni ollózós góllal. A most 24 éves csatár eddig nem futott be nagy karriert, nemrég az MTK-tól távozott, és életében először játszik majd szülőföldjén, hétfőn ugyanis aláírt az UTA Aradhoz.

2024. 09. 09. 16:53
Forrás: UTA ARAD
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első gólja az élvonalban történelmi értékű: a Debrecen játékosaként, ráadásul újoncként, csereként beállva ollózva bombázott a Ferencváros kapujába, és ezzel Zsóri Dániel azonnal ki is érdemelte a FIFA-tól a Puskás-díjat 2019-ben. Sokan hitték, hogy megvan a magyar labdarúgás új gyémántja, ám a Békéscsaba utánpótlásában nevelkedett játékos azóta eddig a Debrecen, a Fehérvár, a Budafok, a ZTE és az MTK játékosaként mindössze hatvan NB I-es találkozón léphetett pályára, és hét gólt szerzett. A közelmúltban az MTK bontotta fel vele a szerződését, és hétfőn az UTA Arad bejelentette, hogy a 24 éves csatár aláírt erre az idényre egyéves hosszabbítási opcióval.

Zsóri Dániel Nagyváradon született, és gyerekkorát az Aradhoz közeli Simonyifalván töltötte, most szerepelhet először romániai csapatban. Az egyszeres U21-es válogatott Zsóri nem az egyetlen magyar állampolgárságú futballista lesz a Mircea Rednic edzette aradi keretben, az UTA ugyanis két hete Sámson Ábrist is szerződtette a BLSZ I. osztályban szereplő THSE Szabadkikötőtől.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.