Gulyás Michelle és Kós Hubert ajándéka az edzőnek, aki már-már lemondott a kitüntetésről

Többszöri elvetélt kísérlet után még egyszer, utoljára pályázott a mesteredzői címre Magyarovits Zoltán újpesti úszóedző, s ezúttal sikerrel járt. Magyarovits Zoltán két párizsi olimpiai bajnokunk, Kós Hubert és Gulyás felkészítésében is fontos szerepet játszott.

2024. 10. 28. 12:10
Kós Hubert és korábbi edzője, Magyarovits Zoltán. Forrás: MÚSZ
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor kifejeztük jókívánságainkat a szakembernek a nem mindennapi elismeréséért, elárulta: utoljára pályázott a mesteredzői címre. – Az az előírás, hogy a Magyar Edzők Társaságánál írásban kell kérelmezni a címet – árulta el Magyarovits. – A múltban többször sikertelenül próbálkoztam, már le is mondtam róla, de idén Virth Balázs kollégám ösztökélt, így hát elhatároztam: még egyszer, utoljára pályázom. Ezúttal sikerült.

Tegyük hozzá, nem érdemtelenül, elvégre az úszó, ma már az amerikai Bob Bowman irányításával készülő Kós Hubert 200 háton aratott párizsi diadalában, illetve az öttusázó Gulyás Michelle sikerében úszóedzőként ugyancsak fontos szerepet játszott.

Potyogtak a könnyei Kós Hubert győzelme után

– Magam is ott voltam az olimpián, de miután másik tanítványom, Ábrahám Minna befejezte szereplését, hazatértünk, ezért csak a tévében láttam Hubi káprázatos hajráját 200 háton, amivel az utolsó métereken vette át a vezetést, és nyert. Odahaza a készülék előtt aztán kiáltoztam, örömömben potyogtak a könnyem – elevenítette fel Magyarovits Kós Hubert győzelmét.

Magyarovits korábban a néhai Széles Sándor, illetve Széchy Tamás segítőjeként kitanulta a sportág csínját-bínját, továbbá Gyertyánffy Tamás szakmai tapasztalataiból is bőven profitált. – Tamás olyannyira lelkes és önzetlen egyéniség, hogy mivel olasz földön edzősködik, saját költségén több edzőtáborozásunkon részt vett.

Bob Bowman titka egyszerű

December 10. és 15. között a Duna Aréna ad otthont a rövid pályás világbajnokságnak, melyen Kós 100 és 200 háton, továbbá 100 pillangón csobban vízbe. Mi merészen azt tippeljük, hogy 200 háton Kós a dobogó tetejére áll, és alighanem a másik két versenyszámban is dobogós érem lesz a jutalma.

–  Kós jelenlegi amerikai edzőjének, Bob Bowmannek egyszerű a titka: a következetes vasszigor – tudatta Magyarovits. –  Azt viszont mindenki elismeri, hogy Hubi úszótechnikájával újpesti klubunkban vérteződött fel. Büszkeség tölt el, hogy Hubi pár napja a II. kerület díszpolgárának vallhatja magát.

Magyarovitsot újfent elismerték, szeptember 26-án a Parlamentben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésnek örülhetett. Az egyik oldalán a tekvandóban párizsi aranyérmes Márton Viviana, a másikon pedig Kós anyukája ült.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.