Szalai Ádám állapota stabil, saját bevallása szerint már jól van, ez a legfontosabb. Ugyanakkor sokáig nem volt teljesen világos, hogy pontosan mi történt vele, amikor a hollandok elleni meccsen (4-0) , Marco Rossi szövetségi kapitány elmondása szerint minden előzmény nélkül egyszer csak összeesett a kispadnál. Egyből nagy riadalom lett úrrá a pályán, a cserejátékosok eltakarták Szalait, majd az orvosi személyzet megérkezése után paravánokkal is takarták. Több mint tíz percig állt a játék, végül vastaps kíséretében egy amszterdami kórházba szállították a korábbi csatárt.
A magyar tévéközvetítésben elhangzott, hogy holland információk szerint Szalait újra kellett éleszteni. Ugyanakkor az újabb információk alapján úgy tűnt, hogy újraélesztésre valójában nem került sor. Szalai Ádámnak epilepsziás rohama lehetett, azt kellett sürgősen kezelni. Szabó Gergő, az MLSZ sajtófőnöke vasárnap délelőtt meg is erősítette, hogy Szalait nem kellett újraéleszteni.
De akkor mi történt Szalai Ádámmal?
Szabó Gergő arról tájékoztatta a Sportált, hogy Szalainak nehézlégzése volt, ezért pumpálták úgy a mellkasát, mint amikor szívmasszázst alkalmaznak, ez tűnhetett szívleállásnak és újraélesztésnek. A sajtófőnök az M4 Sportnak azt is elárulta, hogy Szalait még az éjjel kiengedték a kórházból, így a csapat szállodájában aludhatott, valamint a csapattal együtt utazik haza Budapestre is.
Dibusz Dénes, a magyar válogatott kapusa egy rángatózó lábat látott. Egész pontosan ezt mondta az Origó helyszíni tudósítása szerint: – Én csak annyit láttam, hogy egy láb ott rángatózik a kispadnál, először azt se tudtam, hogy kicsoda, mert a többiek körbeállták. Utána mondták, hogy a Szala az. Nehéz szavakat találni. Ez minden embernek nagyon megrázó élmény volt.
A kapus szavai rohamra utalnak. Ezt erősítette meg a hollandok első góljának szerzője, Wout Weghorst is, akit egyébként támadások értek amiatt, hogy Szalai drámája után ünnepelte a gólját.
– Valószínűleg epilepsziás rohama volt. Hallottam, hogy korábban is voltak már ilyen rohamai, csak nem ilyen súlyos formában – nyilatkozta Weghorst.
Az Ajax csatárának szavait alátámaszthatja, hogy Szalai három évvel ezelőtt súlyos fejműtéten esett át. A 2021. decemberi beavatkozás után Szalai ezt írta: „Nagyon régóta problémákkal küzdök, amiről majd idővel beszámolok, úgy érzem magamat, mint akinek új életet adtak”.