– Az elmúlt 24 óra nem volt egyszerű. Keti (Klujber Katrin – a szerk.) 1.40-kor jött ki a gyúrószobából, ő volt az utolsó, aki megkapta a kezeléseket. Óriási gratuláció és köszönet jár az orvosi stábnak, szakmailag kimagasló munkát végeztek. Látszott a lengyelek elleni mérkőzésen, hogy sokkal frissebbek voltunk, mint a lengyel válogatott, pedig nekik még több idejük is volt a pihenésre, hiszen csütörtökön korábban játszottak. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a kulcskérdés péntek este – kezdte a lapunk kérdéseire válaszoló szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir. – Nem erre számítottunk, de végül könnyen legyőztük a lengyel válogatottat. A sorozatterhelésnek van olyan hatása, hogy nagyon gyorsan tud leépülni az ember, de ez pénteken rajtunk nem látszott, az ellenfélen viszont igen.

Jó alapot adhatnak a korábbi felkészülési meccsek, de ez most más lesz
A magyar csapatot felkészítő szakember azt mondta, nem számolgatott előre azzal kapcsolatban, hogy öt mérkőzés után milyen mérleggel fog állni a csapata, mint kijelentette, számára mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Ez történetesen a csoport egyik legélesebbnek ígérkező párharca, a románok elleni találkozó lesz.
– Lengyelország ellen meglepően simán a kezünkbe tudtuk venni az irányítást már az első perctől kezdve. Tudtuk azt, hogy a lengyelek sem lesznek frissek, de magunktól sem vártuk el azt, hogy a lehető legjobb formánkat mutassuk. Úgy gondolom, hogy mindenki kiadta magából a maximumot, örülök, hogy nagyarányú győzelmet arattunk, és hogy szinte mindenki pályára lépett – értékelt a Magyar Nemzet kérdéseire válaszolva Márton Gréta.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!