A Premier League 23. fordulójában múlt szombaton a Liverpool magabiztosan, 4-1-re nyert az Ipswich Town ellen, a Vörösök első gólját pedig a 11. percben Szoboszlai Dominik szerezte: a 16-os előtt egy csellel becsapta a vendégek egyik védőjét, majd 17 méterről hajszálpontosan a bal alsó sarkokba lőtt. A 68. percig volt a pályán, ekkor Harvey Elliott váltotta, de honfitársunk nem csak a góljával tűnt ki, remek meccse volt.
Shearer: Szoboszlai igazán lenyűgöző teljesítményt nyújtott
Alan Shearer, a BBC szakértője be is válogatta a forduló álomcsapatába, amelybe a Liverpool két másik játékosa is bekerült: a két góljával és egy gólpasszával kitűnő Cody Gakpo, valamint a Szoboszlainak gólpasszt adó Ibrahima Konaté. A forduló álomcsapata: Jakub Stolarczyk (Leicester) – Ibrahima Konaté (Liverpool), James Tarkowski (Everton), Josko Gvardiol (Manchester City) – Sandro Tonali (Newcastle), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Mikkel Damsgaard (Brentford), Justin Kluivert (Bournemouth) – Dango Ouattara (Bournemouth), Alexander Isak (Newcastle), Cody Gakpo (Liverpool).
A hét menedzsere Andoni Iraola, a Bournemouth trénere lett, miután Kerkez Milos és társai 5-0-ra nyertek a Nottingham Forest ellen.
– Szép találattal nyitotta a gólok sorát, és igazán lenyűgöző teljesítményt nyűjtott. Túl jól volt ahhoz, hogy az Ipswich elbírjon vele – indokolta Alan Shearer Szoboszlai „beválogatását”.
A szezonban Shearer másodszor tette be Szoboszlait a forduló álomcsapatába: a 17. fordulóban a Liverpool 6-3-ra verte a Tottenham gárdáját, honfitársunk pedig akkor egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Szoboszlai Dominik három gólnál és három gólpassznál jár a szezonban.