Fociláz van Győrben, ezt várja a csapat edzője a Ferencváros ellen

Néhány napon belül kétszer is megmérkőzik egymással az ETO FC Győr és a Ferencváros: csütörtök este Győrben, a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek zárómeccsén, vasárnap pedig Budapesten, a magyar bajnokság 22. fordulójában csapnak össze a felek. Az évet remekül kezdő győriek körében komoly várakozás előzi meg a meccseket, a csapat vezetőedzője, Borbély Balázs ugyanakkor igyekszik reálisan látni a helyzetet.

2025. 02. 27. 5:40
Borbély Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője tudja, hogy csapata a jó idénykezdet ellenére sem dőlhet még hátra. Fotó: Krizsán Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harc az utolsó bajnoki meccsig

Borbély Balázs reálisan látja a csapata helyzetét. Az edző szerint legfeljebb minimálisan javítja az ETO esélyeit, hogy a kupameccsen vendéglátóként szerepelhet, ám ezzel együtt is úgy gondolja, hogy mindkét e heti mérkőzésnek a Ferencváros a favoritja. Ami a bajnoki szereplést illeti: a jó kezdésnek köszönhetően már 28 pontos, ezzel hetedik a Győr, amely pillanatnyilag kilenc ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Debrecent. A tréner mégsem jelentené ki, hogy csapata eltávolodott a kiesőzónától.

Paks, 2025. február 1.
Vécsei Bálint (j), a Paks FC és Bánáti Kevin (b), az ETO FC játékosa az OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott Paksi FC - ETO FC Győr mérkőzésen Pakson, a Fehérvári úti stadionban 2025. február 1-jén. A Paks 1-1-es döntetlent játszott a vendég Győrrel.
MTI/Szigetváry Zsolt
Bánáti Kevin (fehérben) csapata, az ETO 2025-ben még nem talált legyőzőre (Fotó: Szigetváry Zsolt)

– Vettünk egy jó tavaszi rajtot, de nagyon-nagyon messze van még a vége. Hátravan még 12 bajnoki, vagyis 36 pontot lehet gyűjteni, nekünk pedig kilenc pont előnyünk van a kiesőzónától. Sok meccs van még hátra, úgyhogy még abszolút a kiesés elleni harcban vagyunk, én legalábbis így fogom fel. Minden egyes mérkőzés előtt az van a fejemben, hogy a kiesés ellen harcolunk, és úgy gondolom, hogy az utolsó meccsig, a bajnokság végéig élet-halál harc vár ránk – magyarázta Borbély Balázs.

A négyszeres MK-győztes ETO FC Győr és a kupasorozat előző kiírásának ezüstérmese, a 24-szeres kupagyőztes FTC összecsapása zárja a Magyar Kupa aktuális fordulóját. A negyeddöntő párosításait még a két gárda összecsapása előtt, csütörtök 19.30-as kezdettel kisorsolják az M4 Sport stúdiójában.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.