Szerda este amiatt kesereghettek a PL-éllovas Liverpool szurkolói, hogy a találkozón vezetést szerző Vörösök nem tudták behúzni az Aston Villa elleni meccset (2-2), de akkor még nem tudhatták, hogy a szemszögükből nézve tökéletesen alakul majd a hét második fele. Elsőként a második, a Szoboszlaiékat nyolcpontos lemaradással követő Arsenal bukta el otthon 1-0-ra az előzetesen simának tűnő találkozót a tabellán tizenhatodik West Ham United ellen. Az Ágyúsok tíz emberrel fejezték be a találkozót, a tizenhét perccel korábban becserélt Myles Lewis-Skellyt állították ki a 73. percben, de addigra már fél órája emberhátrányban játszottak.

Aztán vasárnap a Premier League-ben harmadik Nottingham is kikapott, igaz a Forest esetében ez nem jelentett meglepetést, hiszen a tabellán ötödik Newcastle-nél vendégeskedett. Pedig a Nottingham talált be először, már a 6. percben, de a Newcastle még az első félidőben négy góllal válaszolt, és összességében 4-3-ra nyert.
Ezek után már „csak” annyi feladata volt a Liverpoolnak, hogy a PL 26. fordulójának zárómeccsén legyőzze a címvédőt. Ez annak ellenére sem ígérkezett könnyű feladatnak, hogy a Manchester City hullámzó teljesítményt nyújt az idényben, és Erling Haalandra nem számíthatott Pep Guardiola a Vörösök ellen. A norvég gólzsák jó barátja, Szoboszlai Dominik viszont természetesen ott volt a Liverpool vasárnapi kezdőjében.
A City támadott, a Liverpool lőtt gólt
A Manchester City szerdán, egy összességében sima párharc végén kiesett a Bajnokok Ligájából a Real Madriddal szemben, de vasárnapra felszívták magukat az égszínkékek, és az első tíz perc egyértelműen az övék volt a Liverpool ellen. Kaput eltaláló lövésük is volt, ám Alisson Becker könnyedén megoldotta a feladatot.
A másik brazil kapus, Ederson viszont nagyon szerencsétlenül járt. Alexis Mac Allister szöglete után Szoboszlai Mohamed Szalah elé tolta a labdát, aki tizenegy méterről megcélozta a kaput. Ederson rajta volt a lövésen, de Nathan Aké lábán megpattant a labda, emiatt a manchesteri hálóőr tehetetlenül figyelte, ahogy elszáll felette a játékszer. Remek szögletvariáció után 0-1.
Szalah 27. bajnoki mérkőzésén a 25. gólját jegyezte az idényben, és nem mellesleg tizenöt gólpasszt is kiosztott. Minden sorozatot figyelembe véve 37 találkozón húsz assziszt mellett 29-szer volt eredményes. És persze nem feledkezünk meg Szoboszlai Dominikről sem, aki 35 meccsen öt gólnál és hat gólpassznál jár.
A semmiből jött a Liverpool vezető gólja, a manchesterieket kissé meg is zavarta, de röviddel később újra a kezükbe vették az irányítást, és a 31. percben egy másik egyiptomi támadó, Omar Marmus ki is egyenlített. Ám emelkedett a zászló, egyértelmű les miatt érvénytelenítették a City gólját, ez mindenesetre egy figyelmeztetés volt a Liverpoolnak.