„Óriási szégyen! Kiesik a Hertha?” – ezzel a felütéssel ágyazott meg Németország legnagyobb lapja, a Bild annak, hogy a Hertha 4-0-ra kikapott az Elversberg ellen. Ugyanebben a cikkben a berlini csapat két középső védője, Dárdai Márton és Linus Gechter brutális egyéni hibáiról írnak.

A Hertha már az első félidőben lenullázta magát, a szünetig kialakult a 4-0-s végeredmény, méghozzá a berlini védelem kapitális hibái miatt. A Bild részletezte a négy bekapott gól történetét:
- Az elsőnél a lap szerint a Hertha védelme középen üresen tátongott, így az ellenfél játékosa zavartalanul szerezhetett gólt (11. perc).
- A második Dárdai Márton lelkén száradt, borzasztóan rosszul és röviden szabadított fel, a labda az ellenfélhez került, aki a kapuba lőtt (29. perc).
- A harmadiknál megint lyukas volt a berlini védelem közepe, ami ismét felvetette Dárdai felelősségét is (37. perc).
- A negyediknél Gechter hozott össze egy tizenegyest, amiből újabb gól született (45+4.).
Ezek után a Bild azt is megemlítette, hogy a mintegy 1600 berlini drukker, akik idegenbe is elkísérték a csapatot, a félidőben leszedték az összes magukkal vitt zászlót, molinót, és a szurkolás beszüntetésével tüntettek a sajátjaik ellen.
Dárdai Márton lett az egyik nagy bűnbak Berlinben
Az egyik jelentős berlini lap, a Berliner Kurier katasztrófaként számolt be a 4-0-s vereségről, és a második gólt ők is egyértelműen Dárdai nyakába varrták. „Egy bedobás után Dárdai Márton tisztázni akart, de az égbe lőtt labdája az ellenfél előtt landolt, aki könnyedén lőhetett a kapuba” – írják.
Egy másik berlini újság, a Berliner Morgenpost ennél tovább ment, és egyenesen Dárdait emelte ki már a cikke címében is mint bűnbakot. „Kollektív munkamegtagadás, Dárdai volt a legveszélyesebb elversbergi” – mondtak súlyos ítéletet a magyar védő teljesítményéről.
Az osztályzatokból is látszik, hogy a magyar válogatott alapemberének nem volt jó meccse: az Eredmények.com 5,6-osra (a második legrosszabb berlini), a Sofascore 6-osra (a harmadik legrosszabb), a WhoScored 5,7-esre (a negyedik legrosszabb) értékelte a játékát. Dárdai Márton egyébként végigjátszotta a meccset, a bátyja, Dárdai Palkó a 83. percben csereként állt be.
Hajmeresztő hibák, teljesen kiakadt a Hertha főnöke
– Semmit sem hajtottunk végre abból, amit elterveztünk, hajmeresztő hibákat vétettünk, az első félidő katasztrófa volt – dühöngött Benjamin Weber, a Hertha sportigazgatója a meccs után.