Eddig nem lehetett túl sok sikerélményben része Nikitscher Tamásnak, amióta a spanyol élvonalba igazolt. A Marco Rossi válogatottjába tavaly ősszel berobbanó középpályás január végén került a Kecskeméttől a La Liga utolsó helyén álló Real Valladolidhoz, amelyben azóta mind az öt bajnokin pályára lépett, de az első négy alkalommal mindig vesztes csapa tagja volt. Az Athletic Bilbao elleni 7-1-es fiaskó után pedig edzőt váltott a klub, és Álvaro Rubio érkezett a kispadra.

Lehetett volna ez egy tipikus magyar légiós sztori is, miszerint „új edző jött, nem ő vitt a csapathoz, nem számolt velem”, de a jelek szerint Nikitscher Rubiót is hamar meggyőzte a képességeiről. Egyrészt múlt héten rögtön kezdő volt nála, a Real Valladolid pedig először szerzett pontot, amióta Nikitscher az együttes játékosa, a Las Palmas elleni 1-1 lendületet adhat a csapatnak.
A La Liga-edző szerint Nikitscher ebben verhetetlen
Másrészt maga Rubio zengett ódákat a magyar futballistáról a spanyol sajtóban a hétvégi La Liga-forduló előtt.
– Nikitscher nagyon sokat tett hozzá a csapat játékához, amióta megérkezett – fogalmazott a Valladolid edzője. – A fejlődése hétről hétre jól látható. Az adottságai verhetetlenek. Fontos és folyamatos a kommunikáció vele, ami nagyon fontos. Sokat foglalkozunk azzal, hogy akik nem beszélnek spanyolul, azok is megértsék, amit elvárunk tőlük. Nagyon jól fogadták be őt a társak.
A Real Valladolid szombaton a Valencia otthonában lép pályára a La Liga 27. fordulójában.