Kedden még világbajnoki selejtezőket rendeznek Európában, a hét második felétől azonban visszatér a klubfutball. Csütörtökön a spanyol bajnokság listavezetője, az FC Barcelona az Osasunát fogadja, hogy bepótolja egy korábbról elhalasztott meccsét.

Pedri vágya a Real Madrid elleni BL-döntő
A jelenleg 60 pontos, de több győzelmének köszönhetően első, a szintén 60 ponttal álló Real Madridot egy meccsel kevesebbet játszva is maga mögött tartó Barcelona eddig remek idényt fut. Az együttes a nagy rivális madridiak legyőzésével korábban megnyerte a spanyol Szuperkupát, ott van a Bajnokok Ligája legjobb nyolc klubja között (a negyeddöntőben a tavalyi ezüstérmes Borussia Dortmund lesz az ellenfele), a spanyol Király Kupában pedig elődöntős. A sikerekből alapemberként veszi ki a részét a gárda középpályása, Pedri, aki a Barcelona egyik legjobbja a 2024/2025-ös idényben. A következő mérkőzés előtt az idény hajrájának céljairól nyilatkozott.
– Csak akkor érdekel az Aranylabda, ha összejön a triplázás az idény végén. Erre a három trófeára sokkal jobban vágyom, mint az Aranylabdára, amely akkor lenne igazán értékes, ha csapatsikerek eredményeként kapnám meg
– jelentette ki a 22 éves spanyol válogatott játékos, aki hozzátette: annak örülne a legjobban, ha éppen az ősi rivális Real Madridot vernék meg a BL-döntőben.
Győztes gól a Nemzetek Ligájában
A 30-szoros válogatott Pedri a fiatal kora ellenére a spanyol nemzeti csapatban is rendszeresen játszik, vasárnap este például ő lőtte a hollandok elleni utolsó, ötödik büntetőt, amellyel Spanyolország kihívta a Nemzetek Ligája négyes döntőjében való szereplés jogát.

Az egyéni elismerésekkel szemben a csapatérdekeket előtérbe helyező Pedri a szezonban eddig 42 tétmérkőzésen szerepelt a Barcelonában, öt gól és hét gólpassz a mérlege. Minden sorozatot figyelembe véve összesen 3291 játékpercet töltött a pályán, és csupán egyetlen találkozón nem jutott szóhoz – januárban, a Valencia ellen 7-1-re megnyert bajnokin sérülés miatt nem volt kerettag.