A találkozón Arda Güler a mutatóujját pimaszul a szájához téve csendre intette Szoboszlai Dominiket (egyébként egy tavalyi meccsen is szemtelenkedett már vele!), aki az éjjel egy nagy vihart kavart hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Real Madrid csapatában Güler enyhén szólva sem alapember, a szezonban csak 1088 percet játszott. Erre jött a 20 éves török játékos válasza, miszerint Szoboszlai „egy vicc”, és a magyar válogatott összesített 6-1-es veresége után tényleg befoghatná a száját. Güler nem finomkodott, de az 1-6 után vélhetően nem sok kommunikációs szakember tanácsolta volna a magyar válogatott csapatkapitányának sem az „1088”-as posztot.

Igaz, hogy Szoboszlainak az Instagramon 2,8 millió követője van, de Gülernek 13 millió, honfitársunk ezt a csatát nem nyerheti meg a közösségi térben.
Meddig lesz téma Szoboszlai és Güler összetűzése?
Ráadásul az X-en 4,4 millió követővel rendelkező Troll Football a nevéhez illően hamisított egy posztot, mintha ez lenne Szoboszlai új válasza Gülernek. A viccoldal készített egy elemzésekben divatos hőtérképet, ami azt mutatja meg, hogy az adott játékos hol fordul meg a pályán. Nos, ezen azt láthatjuk, hogy Güler csak a cserepadon. Güler ugyan nincs nevesítve, de a hamisított posztban az áll, hogy Szoboszlai szerint ki lehet találni, kinek a hőtérképe ez. Ezen a gyilkos poénon a Real Madrid csillaga aligha nevet, de Szoboszlainak is kényelmetlen lehet, mert milliók hihetik azt, hogy nem állt le…

Nagy kérdés, hogy meddig lesz téma Szoboszlai és Güler összetűzése…



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!