Bauer Blanka az ötödik Budapesten
Kimagasló teljesítményt nyújtott a kombinált számban a csapattal tavaly világbajnok Bauer Blanka, aki a 13. helyről kapaszkodott fel az ötödikre a legjobb lövészetes futással, 10:58.54 perces eredménnyel. Előzőleg vívásban a nyolcaddöntőben kapott ki, OCR-ben valamivel 48 másodperc fölött ért célba, ezzel itt 13. volt. Az úszás után összesítésben is a 13. helyen állt.
A tavaly egyéniben vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik Guzi Blankának vívnia kellett a 16-os táblára kerülésért, de ez nem jött össze neki. Az akadálypályán a hetedik idővel, 41 másodperc alatti eredménnyel ment végig, majd úszásban negyedik lett, a kombinált szám előtt pedig nyolcadik volt. Végül ebben a pozícióban is ért célba, pedig közben már több hellyel előrébb is futott, az utolsó lövészete azonban nem sikerült.
Eszes Noémi vívásban döntőbe jutott, így a második legjobb pontszámmal, 244-gyel fejezte be az első számot, aztán az akadályokon is szépen ment végig, 46 másodperc alatti idővel a középmezőnyben végzett. A kombinált számban is jól küzdött, végül 12. lett. Közvetlenül mögötte ért célba Mészáros Emma, aki vívásban nem jutott fel a 16-os táblára, az akadálypályán viszont a magyarok közül a legjobbként, összességében a harmadik eredménnyel, 38.70 másodperccel ment végig. Az úszásban 18. volt, a kombinált számban pedig ő is szépen versenyzett, és 13.-ként ért célba.
A budapesti vk-n – melynek központja a BOK Csarnok volt – a női versenyben 70 öttusázó indult, a selejtező kedden két csoportban zajlott 35-35 fővel és mindegyikből az első 18 hely ért továbbjutást. Hét magyar induló volt, közülük hat lépett tovább. Az elődöntősök szerdán a rangsoroló víváson estek túl, majd a csütörtöki elődöntőből, a két 18 fős csoportból az első kilenc-kilenc került a fináléba.
Női verseny: 1. Gulyás Michelle 1476 pont 2. Farida Halil (egyiptomi) 1462 3. Coline Flavin (francia) 1455 ...5. Bauer Blanka 1431 ...8. Guzi Blanka 1419 ...12. Eszes Noémi 1401 13. Mészáros Emma 1392 A férfiak fináléja 16.30-kor kezdődik egy magyarral, Koleszár Mihállyal a 18 fős mezőnyben. |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!