Az AS Roma kedvezőbb előjelekkel várta a római derbit, ugyanis Claudio Ranieri tanítványai az utolsó nyolc bajnokijukból hetet megnyertek, melynek köszönhetően felzárkóztak a Lazio mögé, a hatodik helyre a Serie A-ban. Az Égszínkékek ugyan továbbra is egy hellyel előrébb, az ötödik pozícióban állnak, formájuk azonban jelentősen visszaesett: az utóbbi hat bajnokin mindössze egy győzelmet arattak, ráadásul az Európa-liga negyeddöntőjének első felvonásán csütörtökön meglepően sima, 2-0-s vereséget szenvedtek a norvég Bodö/Glimt otthonában.

A mérkőzést a Lazio kezdte jobban, egy szabadrúgás után Alessio Romagnoli fejelt közvetlen közelről a 7. percben, de Mile Svilar hatalmas bravúrral védte a próbálkozást.
Negyedórával később ismét a hazaiak veszélyeztettek, Gustav Isaksen cselezte be magát a tizenhatoson belülre, és az ötös sarkáról lőtt, Svilar azonban ismét a helyén volt, és védett.
Az első félidő hátralévő része inkább a kemény belépőkről és a párharcokról szólt, mintsem a nagy helyzetekről és a látványos megmozdulásokról. A 37. percben Taty Castellanos távoli lövését ütötte ki könnyedén Svilar. Összességében elmondható, hogy a Lazio sokkal többet tett a vezetés megszerzésért, mint a városi rivális, a csapatok mégis 0-0-val vonulhattak az öltözőbe.
A Roma az öltözőben maradt, a Lazio kihasználta
A folytatásban gyorsan előnybe került a Lazio, Luca Pellegrini szabadrúgásból ívelt a tizenhatoson belülre, Romagnoli pedig ellentmondást nem tűrően érkezett, és a kapuba fejelte a labdát, 1-0.
Percekkel később a Roma veszélyeztetett szögletből, Gianluca Mancini fejese azonban a kapufa éléről nem befelé, hanem kifelé vágódott. A 60. percben az Égszínkékek találtak be majdnem egy szögletből, de Matteo Guendouzi csúsztatását Svilar bravúrral ütötte ki szögletre.
Jelzett az óra? Jelzett az óra!
A 69. percben Matias Soule gondolt egyet, és 23 méterről elvállalta, bombája pedig a felső lécről először a gólvonal mögé vágódott, majd hiába pattant kifelé, Simone Sozza játékvezető órája jelzett – a gólvonal-technológia úgy ítélte meg, hogy a labda teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon, így középkezdéssel folytatódhatott a találkozó, 1-1.