Az első, az Australian Open januárban Sinner sikerével ért véget, s bár az olasz idén csak azon az egy versenyen indult, bő három hónap után is ő szerezte idén a legtöbb ranglistapontot a férfi teniszezők közül.
Sinner először szólalt meg az eltiltás óta, egy fontos kérdésre nem tudott válaszolni
Jannik Sinner először adott interjút, amióta februárban kiderült, hogy a stábja három hónapos eltiltásban egyezett meg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA). A világelső teniszező alig várja már, hogy visszatérhessen, ugyanakkor Sinner úgy gondolja, hogy nem lesz könnyű dolga a májusi római ATP 1000-es versenyen.

Hogyan edzhet Sinner az eltiltása alatt?
Jannik Sinner az eltiltása első szakaszának utolsó napjaiban tart, április 13-tól kezdheti el a hivatalos edzéseket.
Ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt két hónapban egyáltalán nem volt teniszütő a kezében, ám szigorú korlátozások voltak érvényben, nem lehetett például olyan ütőpartnere, aki hivatalosan bejegyzett teniszező, s csak privát teniszklubokban gyakorolhatott.
További Sport híreink
Sinner sokáig Monte-Carlóban készült, logikusan már akkor a visszatérése borításán, salakon, amikor a mezőny nagy része még kemény pályán versenyzett. Ugyanakkor Sinnernek néhány napja el kellett hagynia a hercegségbeli klubot, ugyanis az hivatalos versenyhelyszínné vált, már zajlik a helyi ATP 1000-es torna selejtezője.
Hogy fogadják a riválisok Jannik Sinner visszatérését?
Sinner egy fontos kérdésre nem tudott válaszolni: vajon hogyan fogadják majd visszatérésekor a riválisok, akik közül néhányan hosszabb eltiltást láttak volna szívesen.
– Nem tudom, mi fog történni. Azt tudom, hogy mi történt, hogy ártatlan vagyok, a többire nem tudok válaszolni. Az biztos, hogy Rómában sokak figyelme irányul majd rám, nem lesz könnyű a visszatérés – mondta Sinner, aki tavaly sérülés miatt kihagyta a hazai versenyét, legutóbb 2023-ban indult Rómában, ahol még sosem jutott be az elődöntőbe.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!