Giro d’Italia: Roglic nem erről álmodott, rekordhoz is hozzájárult

A Giro d’Italia első három szakaszát idén Albániában rendezik. A szombati, tiranai időfutam után máris átvette az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót a 2023-as győztes, a szlovén Primoz Roglic (Red Bull–Bora–hansgrohe). Tavaly honfitársa, Tadej Pogacar is ilyenkor állt az élre, s utána már ki sem engedte az első helyet a kezéből. Roglic esetében nem ez a várható forgatókönyv, de természetesen nem bánja, hogy Albániában is tekerhet rózsaszínben.

2025. 05. 11. 12:58
Primoz Roglic a Giro d’Italia második szakasza után átvette a rózsaszín trikót, ahogy tavaly honfitársa, Tadej Pogacar is tette Fotó: AFP/Luca Bettini
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Honfitársa hiányában idén Roglic számít a legnagyobb esélyesnek, de meglepte, hogy Pogacart követve ő is már a második szakasz után az élre állt.

– Nem volt tervben, hogy megszerzem a rózsaszín trikót egy ilyen időfutamon, amely nem feküdt annyira nekem. Inkább az az álom, hogy majd Rómában meglegyen a rózsaszín trikó, de addig is minden nap élvezem, amikor rajtam van, sosem lehet tudni, hogy melyik az utolsó – mondta Roglic, aki arra számít, hogy vasárnap az első szakasz győztese, Mads Pedersen (Lidl–Trek) megpróbálja visszavenni tőle a rózsaszín trikót.

Ezt egy újabb szakaszgyőzelemmel biztosan megtenné a dánok korábbi világbajnoka, de ha nem is jár sikerrel, Roglictól akkor sem lehet olyan dominanciára számítani, mint amilyet tavaly Pogacartól láttunk.

Giro d’Italia, 2. szakasz, Tirana–Tirana, időfutam (13,7 km)

1. Joshua Tarling (brit, Ineos Grenadiers) 16:07 perc
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull–Bora–hansgrohe) 1 másodperc hátrány
3. Jay Vine (ausztrál, UAE Team Emirates XRG) 3 mp h.

Az összetett állása
1. Roglic
2. Mads Pedersen (dán, Lidl–Trek) 1 mp h.
3. Mathias Vacek (cseh, Lidl–Trek) 5 mp h.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.