Kettészakadt az elnökség, szakításra végül nem került sor a Magyar Atlétikai Szövetségben (MASZ). Gyulai Miklós olyannal nézett szembe, amilyennel korábban sohasem kellett neki.

Előzmények, szembenállás
A MASZ éves rendes közgyűlésének az adott külön pikantériát, hogy a hétről hatfősre csökkent elnökség két táborra szakadt. Az ősszel újraválasztott, másfél évtizede elnök, Gyulai Miklós egy szerdai sajtóbeszélgetésen elárulta, hogy
az elnökség több tagja azt kérte a tagszervezetektől, pénteken ne szavazzák meg a különböző beszámolókat, amit ő puccsszerű fellépésnek nevezett.
Mint a Magyar Nemzet megírta: az egyik szekértábort Gyulai Miklós, a MASZ elnöke, továbbá a para szakágért felelős Oroszi Zsuzsanna és Kriszt Balázs egyetemi tanár alkotja. Velük szemben áll Németh Zsolt szakmai alelnök, a párizsi olimpián ezüstérmes Halász Bence edzője, a másik alelnök, Zsivoczky-Farkas Györgyi, a korábbi kiváló hétpróbázó, a Honvéd szakosztályelnöke, valamint Tölgyesi Előd.
Németh Zsolt javaslatai
A köszöntők, megemlékezések és díjátadások után, a napirendi pontok előtt Németh Zsolt kért szót, majd miután – szavai szerint a jelen lévő sok új arc miatt – bemutatkozott, azt kérte, hogy egy kivételével valamennyi pontról titkos szavazást tartsanak – számol be az MTI. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a napirend hatodik pontjaként felvett alapszabály-módosítás egyik – általa lex Macának nevezett – javaslata arról szól, hogy őt, a világversenyeken szerzett magyar érmek kétharmadát elérő klub vezetőjét kizárják az elnökségből. Egyben új napirendi pontként
szavazást kért Gyulai Miklós visszahívására, kiemelve, hogy a közgyűlések között az elnökségnek kellene irányítania a szövetséget, ezzel szemben az elnök nem az alapszabályban foglaltaknak megfelelően végzi tevékenységét, és a szövetség irányításában nem biztosítja az elnökség közreműködésének lehetőségét.
Végül a jelen lévő 66 szavazati joggal rendelkező tag többsége a titkos szavazást is elvetette és az elnök visszahívásának kérdését sem vette a napirendre.
Gyulai Miklós folytatja
Következtek a tavalyi költségvetési és szakmai beszámolók elfogadásáról szóló szavazások, valamennyit a küldöttek túlnyomó többsége megszavazta, így az idei szakmai és költségvetési terveket is. Gyulai Miklós még a tavalyi szakmai beszámoló szavazása előtt beszélt a szeptemberi újraválasztása óta elért eredményekről, kiemelte a magyar atlétika fedett szezonját, többek között Molnár Attila Európa-bajnoki címét és a férfi 4x400-as váltó világbajnoki bronzérmét.
− Őszintén kérdezem, mit tudunk még jobban csinálni?
− tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy tudja, mindig lehet jobban teljesíteni és azt is, hogy nincs olyan döntés, amivel mindenki elégedett, viszont ő az elmúlt 15 évben mindig a magyar atlétika érdekében cselekedett. Majd kijelentette, hogy Zsivoczky-Farkas Györgyi, Németh Zsolt és Tölgyesi Előd puccsisták.
Marad az alapszabály is
A beszámolók elfogadása után következtek az alapszabály-módosításokra vonatkozó javaslatok – ezek egyike sem kapta meg a szükséges többséget, avagy továbbra is a jelenlévő alapszabály marad érvényben.
− Köszönöm a tagság bizalmát, bízom benne, hogy mindenki levonja a megfelelő konzekvenciát… Mi dolgozunk tovább a magyar atlétikáért, tesszük a dolgunkat, amire felhatalmazást kaptunk – fogalmazott a közgyűlés után a szövetségi hivatalos oldala szerint Gyulai Miklós elnök.