Első győzelmére hajtott a német Borussia Dortmund a klubvilágbajnokság második fordulójában. Niko Kovac együttese egy igencsak felejthető gól nélküli döntetlennel kezdett a Fluminense ellen, szombaton viszont a jóval gyengébb játékerőt képviselő Mamelodi volt az ellenfél Jobe Bellinghaméknek. A dél-afrikai együttes az első körben Ádám Martin korábbi csapatát, az Ulsan HD-t 1-0-ra legyőzte, de az a párharc sokkal inkább marad arról emlékezetes, hogy mindössze pár százan voltak a helyszínen.

Pocsék német kezdés, végül Bellingham góljával sima lett
A Dortmund már a 11. percben bajba került, amikor egy egészen botrányos védekezés végén a brazil Lucas Ribeiro a kapusra vezethette a labdát, a támadó pedig nem hibázott. A dél-afrikaiak maguk is meglepődtek, hogy vezettek, öt minutummal később a kapusuk nemes egyszerűséggel az ellenfélnek passzolt, Felix Nmecha köszönte szépen a lehetőséget (1-1).
A Dortmund ezután beadarálta az ellenfelét, már az első félidő végén 3-1 volt az állás. A harmadik gólt a szünet előtti másodpercekben a realos Jude Bellingham testvére, Jobe szerezte. A 19 éves angol középpályás először talált be új csapatában (1-3).
A második félidőben 4-1 is volt a Dortmundnak, de a Mamelodi megrázta magát, a hatperces hosszabbításra már csak egy gól volt a hátránya. A német csapat viszont az utolsó perceket már kibekkelte, így 4-3-ra nyert, és vezeti az E csoportot. A négyes másik találkozóját magyar idő szerint vasárnap éjfélkor rendezik.
Hirdetés: Fokoznád az izgalmakat? Nálunk minden a játékról szól, regisztrálj, fogadj, és megduplázzuk a feltöltési összeged 30.000 Ft-ig! |