A németországi Kölnben vasárnap a helyosztókkal fejeződött be a férfikézilabda Bajnokok Ligája 2024–25-ös küzdelemsorozata. A döntőben két német csapat, a Füchse Berlin és a Magdeburg csapott össze. Azt is mondhatnánk, hogy a világ legjobb bajnokságának (Bundesliga) első és második helyezettje szállt harcba a kupáért.

(Fotó: MARIUS BECKER / DPA)
Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, aztán a Magdeburg 8-6-ra vezetett úgy, hogy a berliniek néhány perccel korábban még 5-3-ra vezettek. Ezt a folytatásban is jól tartotta a Magdeburg, majd hamarosan meg is duplázta. Hiába játszott a berlinieknél a világ talán legjobb játékosa, a dán Gidsel, ez sem segített. A szünetben 16-12-re vezetett a Magdeburg, a Berlin csak szenvedett, Gidsellel az élen.
Ezt a kényelmes előnyt a második félidő első 20 percében tartotta a Magdeburg. A Berlin csak erőlködött, de sokat nem tudott hozzátenni a játékhoz.
Ezzel a Magdeburg, amely a negyeddöntőben egyetlen gól különbséggel jutott túl a Veszprémen, magabiztosan nyerte meg a BL-t.
A harmadik helyet eldöntő összecsapáson a francia Nantes simán, 30-25-re nyert a kissé enerváltnak tűnő Barcelona ellen. Azért azt kevesen gondolták volna, hogy ezen a hétvégén a Barcelona egyetlen meccset sem tud nyerni Kölnben.
Férfikézilabda Bajnokok Ligája döntő: Magdeburg–Füchse Berlin 32-26.
A 3. helyért: Nantes–Barcelona 30-25.