A szerény magyar olimpiai bajnok visszavágott a cseh óriásnak, a győzelemhez ez is kevés

A májusi szegedi világkupa után az Európa-bajnokságon ismét összecsapott a legutóbbi két olimpia győztese a kajakos királyszámban. Kopasz Bálint ismét legyőzte Josef Dostált K–1 1000 méteren, ám ez csak a harmadik helyre volt elég Racicében, a portugál Fernando Pimentáé lett az aranyérem.

2025. 06. 21. 11:10
Kopasz Bálint elégedett a bronzéremmel Fotó: Szalmás Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kopasz Bálint és Josef Dostál több emlékezetes csatát vívott egymással az évek során. A cseh kajakos négy évvel idősebb Kopasznál (ő 32, a magyar klasszis 28 éves), ennek megfelelően a pályafutása is hamarabb indult. 2012-ben a zágrábi Európa-bajnokságon ötszáz méteren szerzett ezüstérmével robbant be a nemzetközi élmezőnybe. Ugyanabban az évben a cseh négyessel (a Kammerer Zoltán vezette magyar hajó mögött) bronzérmes lett a londoni olimpián. Szólóban, ezer méteren 2014-es vb-n aratta az első nagy diadalát.

Kopasz Bálint elszántan készült az Európa-bajnoki döntőre. Megverte Josef Dostált, de Fernando Pimenta ezúttal jobb volt nála
Kopasz Bálint elszántan készült az Európa-bajnoki döntőre. Megverte Josef Dostált, de Fernando Pimenta ezúttal jobb volt nála. Fotó: Szalmás Péter

Kopasz Bálint szinte pontosan négyéves fáziskéséssel követte Josef Dostált, ő a 2016-os Eb-n szerezte a felnőttek között az első érmét, egyből 1000 méteren lett bronzérmes.

 

Kopasz Bálint balszerencséje Rióban

Kopasz Bálint és Josef Dostál a 2016-os riói olimpián is találkozott, ahol a szerencse alaposan elpártolt az akkor még ifjú magyartól. Kopasz az első elődöntőben jobb idővel lett ötödik, mint amilyet a másodikban a győztes evezett. Kopasz így éppen lemaradt a fináléről, ahová Dostál éppen becsúszott, s a cseh ezüstérmet szerzett.

A 2017-es vb-n, ugyancsak Racicében még mindig Josef Dostál volt a jobb, 2019-ben fordult a kocka, Kopasz Bálint Szegeden lett világbajnok, majd a 2021-ben megrendezett tokiói olimpián is hatalmas fölénnyel győzött, Josef Dostál akkor a dobogóra sem fért fel.

Párizsban aztán Josef Dostál is felért a csúccsal, taktikus versenyzéssel, Fernando Pimenta vizén haladva a hajrában robbantott, így előzte meg Varga Ádámot és az ott harmadik Kopasz Bálintot.

 

Kopasz visszavágott Josef Dostálnak, de Pimentával nem bírt

A mostani szezon Kopasz fölényének jegyében indult, a magyar klasszis nyert mindkét világkupán, így Szegeden is. Az Európa-bajnokságon azonban Fernando Pimenta iramával ő sem bírt. A portugál világbajnok a szokásos kamikaze taktikával kilőtt, mögötte hárman versengtek még a dobogós helyekért. Végül célfotóval a svéd Martin Nathell lett a második, Kopasz Bálint a harmadik, a hazai pályán versenyző Josef Dostál csalódásra csupán negyedik.

– Nagyon meggyőző teljesítmény volt – az volt Kopasz Bálint első dolga partot érve, hogy gratuláljon a győztesnek. A megszokott szerénység és sportszerűség…

Kopasz Bálint később elmondta, hasmenés hátráltatta a felkészülését, hatalmas csatában lett bronzérmes, elégedett a teljesítményével.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.