Baráth Péter a lengyel Raków csapatával egész jó szezont játszott, az utolsó pillanatig versenyben volt a bajnoki címért. A Fradi által kölcsönadott középpályás a nyári felkészülés elején visszatért a zöld-fehérekhez, végig a csapattal készült az edzőtáborokban és folyamatos lehetőséget kapott a felkészülési meccseken, amelyeken gólt is szerzett. Ennek ellenére kiderült, Robbie Keane nem tart igényt a 23 éves középpályásra, ám Baráthnak nem kell aggódnia a jövőjét illetően, hiszen a lengyelek most hirtelen bejelentkeztek érte a kivásárlási opciójukra hivatkozva.

A Fradi a „hírhedt” magyarszabály ellenére elengedné a fiatal magyar középpályást - igaz, csak külföldre
Baráth Péter helyzete meglehetősen érdekes, ugyanis őt tavaly februárban adták kölcsön. Ezzel a 23 éves középpályás lemaradt a Fradi idei, zsinórban megszerzett hetedik bajnoki címéről. Ugyanakkor kinti csapatával, a Raków Częstochowa gárdájával az utolsó fordulóig versenyben volt az aranyéremért, ám végül egy ponttal a Lech Poznań lett a befutó. A kétszeres válogatott középpályás kölcsönszerződése június 30-ig volt érvényes, ám a játékos hamarabb visszatérhetett a Fradihoz. A Transfermarkt adatai alapján összeállított mutatói viszont abszolúte nem rosszak a kétszeres válogatott játékosnak:
- értéke 700 ezer euró
- 2023 nyarán került végleg a Fradihoz 1,2 millió euróért
- a zöld-fehéreknél 17 alkalommal lépett pályára, kétszer nyert bajnokságot
- 2024. január 19-én került kölcsönbe a lengyel Raków csapatához
- a 2023/24-es szezonban 11 alkalommal lépett pályára
- a 2024/25-ös szezonban 25 bajnoki és 1 kupameccsen kapott lehetőséget; 2 gólt szerzett, 2 gólpasszt adott, és 3-szor lett a meccs legjobbja
A fenti statisztika alapján nem csodálkozhatunk azon, hogy Baráthot itthon is szívesen leigazolták volna. Egykori klubja, a Debrecen azonnal vitte volna a játékost az Üllői129.hu információja szerint, ám a Fradi hazai riválisnak semmiképpen nem akarta odaadni az MLSZ magyarszabálya miatt. Így
Baráth ismét Lengyelország felé vette az irányt, és orvosi vizsgálatra jelentkezett a Raków Czestochowánál.
Ha ezen megfelel, akkor újfent aláírhat régi-új csapatához. Korábbi hírek szerint a középpályásért egymillió eurót kért a Fradi, amit először nem akartak kifizetni a lengyelek, ám úgy tűnik, meggondolták magukat.