Lenny Joseph megállíthatatlan a zöld-fehéreknél
A második félidő is remekül indult az FTC szempontjából. Joseph tolta el a labdát a kapus mellett, az örmények hálóőre viszont elsodorta a szélvész gyors szélsőt, tizenegyes.
A labda mögé a csereként beálló Kristoffer Zachariassen állt, a norvég pedig a bal alsóba lőtt, Csancsarevics csak beleérni tudott (3-2).
A vége azonban izgalmas lett. A Fradi nem tudta lezárni a párharcot, Alen Grgic pedig a 71. percben kiegyenlített. A horvát védő egy bal oldali beadás után fejelt a rövidbe, ami Dibuszt meglepte, így a magyar válogatott kapusa csak beleért (3-3). Ma viszont egy dolog biztos volt: a Fradi megint góllal válaszolt az örmények egyenlítésére. Négy perccel később a sérült Pesicset váltó Varga Barnabás lőtt az alsóba (4-3) – ezzel pedig a párharc minden bizonnyal el is dőlt negyedórával a vége előtt.

Dibusznak azért még ezután is bravúrokat kellett bemutatnia, de újabb gól már nem született, így a Ferencváros kettős győzelemmel kezdte az új idényt Európában. A sikerrel pedig biztossá vált, hogy az FTC zsinórban a hetedik évadban lesz ott valamelyik kupasorozat főtábláján (amennyiben a maradék két párharcot elveszíti, akkor a Konferencialigába jut).
A BL-ben a Fradi a következő körben a bolgár Ludogorec csapatával találkozik, és idegenben kezd jövő héten.
| BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ Ferencvárosi TC–FC Noah (örmény) 4-3 (2-2) Budapest, Groupama Aréna, Vezeti: Robert Jones (Daniel Robathan, Craig Taylor) – angolok FTC: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis (Cadu, 90+3.), Tóth A., Ötvös, O'Dowda (Nagy B., 90+3.) – Levi (Zachariassen, a szünetben), Joseph (Maiga, 78.) – Pesics (Varga B., 64.). Vezetőedző: Robbie Keane Noa: Csancsarevics – Boakye (Osima, 73.), Goncalo Silva, Muradjan, Thórarinsson (Sualehe, 84.) – Eteki (O. Omar, 73.), Sangaré – Hélder Ferreira, Manveljan (Hambardzumjan), Grgic – Aiás (Jakolis, 60.). Vezetőedző: Sandro Perkovic Gólszerző: Pesics (1.), Joseph (12.), Zachariassen (52., büntetőből), Varga (75.) illetve Hélder Ferreira (7.), Aiás (22.), Grgic (71.) A Ferencváros kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel továbbjutott. |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!