Egy ideje másról sem hallani, hogy a Barcelona nagyon szeretné megerősíteni támadósorát egy nemzetközileg is elismert bal oldali csatárral. Nos, a katalánoknak abszolút jól jött, hogy a Manchester United menedzsere, Rúben Amorim ajtót mutatott ballábas csatárának, Marcus Rashfordnak, aki így egy féléves kölcsön után – az Aston Villában már kezdte ismét megtalálni önmagát – az álmai csapatánál, a Barcelonánál folytathatja pályafutását. Sőt, a BBC Sport szerint az átigazolás már-már biztosra vehető, ugyanis a brit portál úgy tudja, a megállapodás már megszületett a felek között. Rashford ez alapján egy évre kölcsönbe kerülne a katalánokhoz, mégpedig vételi opcióval.

Rashford egy másik válogatottnak, Nico Williamsnek köszönheti a lehetőséget
A spanyol bajnok Barcelona már a nyár elején leigazolhatta volna Lamine Yamal jóbarátját, Nico Williamst, ám a katalánok és a La Liga közötti vita – nem engedték volna regisztrálni a spanyol fizetési szabályok miatt – végül megakadályozta spanyol szélső érkezését. Sőt, a 22 éves játékos, akit a Bayern München is meg akart szerezni, végül maradt jelenlegi klubjánál, és újabb nyolcéves szerződést kötött az Athletic Bilbaóval. Miután a Liverpool sem volt hajlandó a katalánoknak eladni Luis Díazt, eljött Rashford ideje.
Marcus Rashford
- életkor: 27 éves
- posztja: bal oldali támadó
- heti fizetése: 325 ezer font
- a Manchester United színeiben 426 mérkőzésen 138 gólt szerzett és 77 gólpasszt adott
- a Vörös Ördögöknél első meccse 2016. február 25., utolsó meccse 2024. december 12.
- az Aston Villában 17 meccsen 4 gólt szerzett és adott 6 gólpasszt
Rashford az egyike annak az öt United-játékosnak – és a legjobban fizetett játékosok körének –, akiknek azt mondták, hogy Amorim csapatától elkülönítve eddzenek a jövőjüket övező patthelyzet közepette.

A Barcelona sportigazgatója nem titkolja, illene a katalánok játékába Rashford
Deco, a Barcelona sportigazgatója korábban már beszélt Rashford iránti csodálatáról. A katalán RAC1 rádióállomásnak még májusban kijelentette, amikor egy posztra szeretnének játékost igazolni, mindig olyan nevekkel kötik össze a Barcát, akik ismertek és azonnali segítséget jelentenek. Rashfordot is ilyennek tartja, akiről elárulta, hogy szereti a játékát.
A 27 éves bal oldali támadó sem titkolta, mennyire szeretne együtt játszani a katalánok tinédzser szupersztárjával, Lamine Yamallal.
– Mindenki a legjobbakkal akar játszani. Remélhetőleg nekem is összejön... Majd meglátjuk – mondta egy, a spanyol influenszerrel, Javi Ruizzal készített interjúban Rashford, akinek 2028. június 30-ig van érvényes szerződése a Uniteddel.