Szoboszlai Dominik pazar gólt lőtt a Milánnak, a Liverpool így is kikapott

A Liverpool az ázsiai túráján az első mérkőzésén az olasz AC Milan ellen lépett pályára. A klub három magyarja közül Szoboszlai Dominik kezdő volt, Kerkez Milos csereként várt bevetésre, Pécsi Ármint nem nevezte Arne Slot menedzser. Az olasz csapat szerzett vezetést, majd Szoboszlai Dominik parádés lövéssel egyenlített, a félidőben 1-1 az eredmény. A második félidő már nem sikerült ennyire jól az angoloknak, mert a Milan végül 4-2-re nyert és ezzel simán legyőzte a Liverpoolt.

2025. 07. 26. 14:23
Szoboszlai Dominik parádés lövéssel egyenlített az AC Milan ellen Hongkongban a két csapat felkészülési mérkőzésén Fotó: OLI SCARFF Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez már tényleg komoly meccs volt, még ha felkészülési is. Az angol bajnok Liverpool Ázsiában túrázik, és az első mérkőzésén Hongkongban ötvenezer néző előtt az AC Milan ellen lépett pályára. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos akár az olasz csapatban is pályára léphetne , ha másként alakul a sorsuk, ám jelenleg mindketten az angol csapat kötelékébe tartoznak, amit aligha bánnak. Szoboszlai Dominik a kezdőcsapat tagja volt, Kerkez Milos a kispadra került, a harmadik magyart, Pécsi Ármint nem nevezte erre a találkozóra Arne Slot, a Liverpool menedzsere, de őt eleve negyedik kapusnak szerződtette a klub.

Szoboszlai Dominik lábtartását tanítani lehetne, ez volt az egyenlítő gól pillanata
Szoboszlai Dominik lábtartását tanítani lehetne, ez volt az egyenlítő gól pillanata Fotó: Getty Images/Liverpool FC/Andrew Powell

A Liverpool így kezdett: Alisson – Stephenson, Morton, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Gravenberch – H. Elliott, Wirtz, Ngumoha – Szalah.  Kerkez mellett tehát a kispadra szorult az új szerzemény Frimpong, az amúgy kihagyhatatlan Gakpo, valamint Konate is, de egy felkészülési mérkőzés a kísérletezést is szolgálja. Az angolok kezdtek jobban, de a Milan szerzett vezetést: a 10. percben Pulisic indította Leaot, aki a saját térfeléről indulva egészen az ötös sarkáig robogott, majd ballal nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. Aztán a 26. percben elérkezett Szoboszlai Dominik nagy pillanata: Ngumoha szédítette Tomorit a bal szélen, majd Szoboszlaihoz passzolt, aki a tizenhatos bal sarkának közeléből, 14 méterről mesterien tekert a bal felső sarokba.

Gyönyörű gól volt! Előtte egyébként, a 20. percben a szurkolók tapssal és énekkel emlékeztek meg a Liverpool autóbalesetben elhunyt játékosára, a most visszavonultatott 20-as mezben játszó Diogo Jotára. Érdekes volt látni, hogy Szalah és az új igazolás, Wirtz nagyszerűen megértették egymást, igaz, olykor túl is játszottak egy-egy helyzetet. Az első félidő végéig a Liverpool játszott fölényben és alakított ki gólszerzési lehetőségeket, ám az AC Milan kontrái is sok veszélyt hordoztak magukban. A szünetben Arne Slot nem kevesebbet, mint tízet cserélt, csak Gravenberch maradt, és természetesen pályára lépett Kerkez Milos is. A második félidő pedig lényegében ugyanúgy indult, mint az első, olasz góllal: az 52. percben Okafor indította Leaot, aki egészen a 16-osig robogott, majd Loftus-Cheekhez passzolt, aki 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Szoboszlai Dominik nélkül nem jött az újabb egyenlítés

A folytatás viszont már nem volt hasonló. Szoboszlai Dominik híján a Liverpool nem egyenlített, hanem újabb gólt kapott: az 59. percben Saelemaekers teljesen tisztán futhatott el a jobb szélen egy kontratámadás során, a belga betört a tizenhatoson belülre, majd Okaforhoz passzolt, aki 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 

Három perccel később Gravnberch a kapufát találta el, majd ő is lejött a pályára, és ezzel már teljesen kicserélődött az angol kezdőcsapat. Ettől fogva a Liverpool birtokolta többet a labdát, a Milan inkább csak védekezett. A 93. percben Gakpo még szépíteni tudott, Konaté remekül ívelte a kapu előterébe a labdát, Gakpo 6 méterre a kaputól magasra ugrott és remekül fejelt a kapu bal alsó sarkába. 

 

HONG KONG, CHINA - JULY 26: (THE SUN OUT, THE SUN ON SUNDAY OUT) Milos Kerkez of Liverpool is challenged by Alexis Saelemaekers of AC Milan during the Pre-Season Friendly between Liverpool FC and AC Milan at Kai Tak Sports Park on July 26, 2025 in Hong Kong, China. (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images)
Kerkez Milos jó teljesítményt nyújtott az AC Milan ellen  Fotó: Getty Images/Liverpool FC

De még nem volt vége: hátul passzolgattak a liverpooliak, de az olaszok keményen letámadták őket. Cimikasz rosszul passzolt vissza Mamardasvilihez, Okafor szemfüles volt és lecsapott a labdára, majd az üres kapuig gyalogolt és megszerezte második gólját a találkozón. Kerkez Milos jól állt be, akadtak szép megmozdulásai, de döntő befolyással nem tudott lenni a mérkőzésre. Nyert 4-2-re az AC Milan, de láttunk magyar gólt, ennél több pedig nem is lényeges a nyárnak ebben az időszakában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.