Bulizással hangol az új korszakra a barcelonai társait felbosszantó Yamal

Az már korábban eldőlt, hogy a Barcelona odaadta Lionel Messi mezszámát a katalán klub ifjú sztárjának, ám mára az is letisztázódott, hogy mikor kezdi meg már 18 évesen a felkészülést a támadó. Lamine Yamal a hétvégén még alaposan megünnepli nagykorúvá válását, majd hétfőn csatlakozik a többiekhez.

2025. 07. 11. 7:38
Lamine Yamal már nagykorúként kezdheti meg a felkészülést a Barcelona csapatával
Lamine Yamal már nagykorúként kezdheti meg a felkészülést a Barcelona csapatával (Fotó: NurPhoto/Urbanandsport)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Barcelona vezetése úgy döntött, hogy hétfőn, július 14-én egy dupla edzésnappal kezdődik a csapat felkészülése a következő idény feladataira, és ezen már valamennyi játékosnak részt kell vennie. Véget ér tehát a pihenés Lamine Yamalnak is, aki első alkalommal lépheti majd át az öltöző ajtaját nagykorúként. Ugyanis a spanyol játékos éppen vasárnap ünnepli a 18. születésnapját, ami a felnőtté váláson kívül azt is jelenti, hogy a májusban megkötött gigaszerződés hivatalosan is érvénybe lép a felek között.

Barcelona, Lamine Yamal vasárnaptól hivatalosan is Messi 10-es mezszámának új tulajdonosa
Yamal vasárnaptól hivatalosan is Messi 10-es mezszámának új tulajdonosa a Barcelona csapatában (Fotó: AFP/goal.com)

Yamal nagy öröme: neki ítélték Messi ikonikus 10-es mezszámát

Az ifjú csillag a bulit követő másnap, és vélhetően akár másnaposan csatlakozik a Barcelona felkészüléséhez a többi válogatott csapattársával együtt. Annyi már kiszivárgott a hétfői napról a Mundo Deportivo cikke alapján , hogy ekkor a játékosok a hagyományos orvosi és fizikai állapotfelméréseken vesznek részt a Ciutat Esportiva de Sant Joan Despí edzőközpontban. Yamal egy különleges ajándékot is kap a klubtól a születésnapjára, hiszen az eddigi teljesítményével kiérdemelte Lionel Messi ikonikus mezszámát.

Lamine Yamal adatai:

  • életkora: 17 éves 363 napos
  • értéke (a Transfermarkt szerint): 200 millió euró
  • szerződése: 2031. június 30-ig
  • posztja: jobbszélső
  • éves fizetése: 40 millió euró

A 2024–25-ös idényben:

  • La Liga: 35 meccs, 9 gól, 15 gólpassz
  • Bajnokok Ligája: 13 meccs, 5 gól, 4 gólpassz
  • Király Kupa: 5 meccs, 2 gól, 6 gólpassz
  • Spanyol Szuperkupa: 2 meccs, 2 gól
  • Összesen: 55 meccs, 18 gól, 25 gólpassz

A Mundo Deportivo és a Goal is megírta, miszerint a Barcelona vezetősége eldöntötte, éppen július 13-án, a játékos 18. születésnapjára időzítik a hivatalos bejelentését annak, hogy a következő idénytől Yamal játszik a 10-es mezben. Ez az ikonikus mezszám szinte szent jelkép a katalánoknál, hiszen a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi távozása után csak Ansu Fati viselhette, ám Monacóba igazolását követően most átkerül Yamalra. Érdekessége a történetnek, hogy Messi egy korábbi mezszámát, a 19-est is Yamal kapta meg.

Yamal éppen a Barcelona klubházába igyekszik, hogy aláírja a 2031-ig szóló szerződését
Yamal éppen a Barcelona klubházába igyekszik, hogy aláírja a 2031-ig szóló szerződését (Fotó: FC Barcelona)

Új ötlettel állt elő Yamal, ebből még feszültség is lehet csapaton belül

A vasárnaptól nagykorúvá váló klasszis új szerződésével kapcsolatban napvilágot látott, hogy Yamal azt szeretné, hogy 

a következő évadban ő legyen a csapat első számú szabadrúgás- és tizenegyesrúgója, azaz kitúrna olyan játékosokat eddigi szerepkörükből, mint Raphinha és Robert Lewandowski. 

Egy biztos, ha ezt a klubvezetők és Hansi Flick vezetőedző megengedik, akkor borulhat az eddigi csapaton belüli egyensúlyt, másrészt – ismerve főleg Raphinha temperamentumát – belső feszültségekhez is vezethet a Barcelonánál. Ugyanis abban mindenki biztos lehet, hogy csapattársai nem fogják örömmel fogadni, ha elveszítik ezt a fontos szerepet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.