Bundavád, apátia és közöny lengte be a mexikói vb utáni újrakezdést

1986. október 15. nem volt különleges nap a magyar labdarúgás történetében. Pedig lehetett volna, ha a nemzeti tizenegy legyőzi Hollandiát azon a mérkőzésen, amely a balul sikerült mexikói világbajnokság utáni első tétmeccse volt a magyar labdarúgó-válogatottnak. Az 1-0-s holland győzelem már a kezdet kezdetén megpecsételte Détáriék sorsát, de a magyar szövetségi kapitányét is. Ám Komora Imre nem ebbe a vereségbe bukott bele.

Az 1986-os mexikói világbajnokságon járt csapatból nyolcan játszottak a Hollandia elleni Eb-selejtezőn Fotó: - Forrás: AFP

A norvégok elleni barátságos meccs után kitört a fanyalgás

Komora Imrének nem sokan drukkoltak idehaza. Sőt – ez ma már kijelenthető – a kinevezését követő össznépi fanyalgás az első pillanattól kezdve jellemző volt az akkori állapotokra. Amikor 1986. szeptember 9-én Norvégia ellen Oslóban egy vérszegény 0-0-s döntetlennel mutatkozott be, a közvélekedés egyértelműen úgy szólt, hogy az ezredessel semmire se megyünk. Komora a norvég fővárosban öt újoncot küldött csatába. A kezdőben Keller József húzta először magára a válogatott mezt, a négy másik csere, azaz Szekeres, Kozma, Preszeller és Kvaszta is itt debütált. A gól nélküli döntetlen semmire sem volt jó, legfeljebb arra, hogy a mexikói világbajnokság utáni első mérkőzésen ne könyveljünk el egy újabb vereséget. 

Ám a játék nyomokban nem hasonlított a világbajnokságot megelőző időszakra.

Ne feledjük: 1986 márciusában még a brazilokat oktatta a magyar nemzeti tizenegy, szeptemberben meg Oslóban szenvedett a bágyadt norvégok ellen.

Végh Antal különös bundavádja

A mai visszaemlékezések mind-mind arról szólnak, hogy miért kellett a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket is, azaz Komora miért nem folytatta azzal az összetételű csapattal a munkát, amelyet elődje, Mezey György összehozott. A válasz egyszerű: sem a mester, sem az MLSZ nem mert kockáztatni, pedig a népharag akkorra már csendesedett. Nem is harag volt ez, hanem különös apátia, amelyet néhányan igazi konjunktúralovagok módjára igyekeztek meglovagolni. A lovascsapat élén a kor népszerű közírója, Végh Antal vágtatott, aki a mexikói világbajnokág után pár héttel piacra dobra saját elemzését, a Gyógyít6atlan című könyvet, amelyet a botrányra éhes közönség több százezer példányban vásárolt meg. Az 1986. október 15-én lejátszott magyar-holland Eb-selejtező napjára is tartogatott egy bombát Végh. A meccs reggelén megjelent Népsportot döbbenten forgatta az olvasó, mert a lap címoldalán megjelent vastagbetűs cím a következő volt: „Bundavád négy magyar labdarúgó ellen.” 

A holland Trouw című újságban Végh azt állította, hogy az 1985 májusi magyar-holland vb-selejtező előtt négy válogatott játékosunkat is megvesztegették.

Később kiderült, hogy ebből semmi sem volt igaz, de hangulatkeltésnek kiváló volt a Végh-féle újabb akció. Amely – mint kiderült – úgy zajlott le, hogy a magyar nyelven nyilatkozó író szavait egy idegenvezető, Mikes Nelli tolmácsolta a két fél között.

Meccs, magyar kapura lövés nélkül

Nem ez az újabb Végh-művelet volt az oka annak, hogy a holland labdarúgó-válogatott Marco van Bastennek a 68. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Népstadionban, s ezzel gyakorlatilag az első meccsen eldöntötte, hogy Magyarország nem lesz ott az 1988-as kontinenstornán, amelyet aztán Hollandia nyert meg a szovjet válogatott elleni döntőben. 

A magyar labdarúgó-válogatottnak semmi esélye nem volt Hollandia ellen - Fotó: Arcanum

Nem is azért kaptunk ki, mert a közhangulat akkor már sokkal inkább futballellenes volt, miközben az óvatos Komora a kezdőcsapatban a világbajnokságot megjárt játékosok közül Szendrei Józsefnek, Sallai Sándornak, Róth Antalnak, Garaba Imrének, Kardos Józsefnek, Détári Lajosnak, Kovács Kálmánnak és Esterházy Mártonnak is bizalmat szavazott. Akárhogy is nézzük, ez nyolc ember a tizenegyből, azaz Mexikóban csak Boda Imre, Pintér Attila és Preszeller Tamás nem volt ott. De nem is az okozta a vereséget, hogy a kezdés előtt, a melegítő levételekor mindkét csapat fehérben pompázott. 

A fatális hiba legfeljebb a sportág körüli káosz egyik jó jellemzője volt, szerencsére a magyar öltözőben meggypiros mezek is akadtak, így a svájci bíró már a meccs előtt levetette a mieinkkel a mezt. 

A közönség a végén nem tette meg ugyanezt. A szurkolók csendes beletörődéssel bandukoltak hazafelé. A vereség igazából senkit sem rázott meg, s ez volt ennek a sztorinak a legfájóbb pontja. Az apátia és a közöny, ez volt az az érzés, amely a sportág rajongóit jellemezte. A csapat kikapott, mert gyengén focizott, vereséget szenvedett, mert Komora kapitánynak nem sok elképzelése volt arról, mit kellene játszani Hollandia ellen. A mérkőzés legjellemzőbb statisztikai adata az volt, hogy a magyar csapat egyszer sem lőtt kapura. Ezzel a mutatóval pedig a világ egyetlen együttese sem tudott még nyerni.

Apátiából ellendrukkerség

Az apátia hamarosan ellendrukkerségbe csapott át, már ami a magyar szövetségi kapitány személyét illeti. Az idő is szorított, mert 1986. november 12-én a magyar válogatott Athénban Görögország ellen vívta a következő Eb-selejtezőt. Senki sem mondta ki, de utólag már tudjuk: nagyon sokan voltak olyanok, akik kettős érzésekkel ültek le a tévékészülékek vagy a rádió hangszórói elé. Egyrészt – hivatalból – szurkoltak a magyar csapatnak, másrészt viszont nem tudtak azonosulni a szövetségi kapitány, Komora Imre személyével. A háttérben már ott melegített Verebes József, aki addigra már az MTK-VM vezető edzőjeként dolgozott és produkált ragyogó őszt az első két forduló után az NB I utolsó helyén álló csapattal. (Verebes 1987 tavaszán a bajnokságot is megnyerte az MTK-val.) 

Nos, a magyar válogatott megtette azt a „szívességet”, hogy az Olimpiai Stadionban 2-1-es vereséget szenvedett, így már az MLSZ-t sem akadályozta meg semmi a kapitánycserében.

Az athéni újabb vereséget követően Komora távozott, jött Verebes, aki – természetesen – semmiféle csodát nem tudott tenni a csapattal. Igaz, hogy épp a hollandok elleni idegenbeli Eb-selejtező előtt hangzott el a mára legendássá vált bonmotja, amely szerint az általa favorizált Híres Gábor Európa legjobb középhátvédje.

De ez már egy másik történet volt, nem az, amelyre most, 40 év eltelte után emlékeztünk. Az 1986. október 15-i magyar-holland réges-régen a feledés homályába merült. A magyar futball az elmúlt 40 évben egyetlen világbajnokságon sem szerepelt, miközben e négy évtized alatt sok-sok „újrakezdésben” volt részünk. A mexikói világbajnokság utáni zavaros időszak kezdete volt ez az 1-0-ra elveszített holland meccs, de ekkor még senki sem sejtette, hogy a magyar válogatott számra a következő évek olyan vesszőfutást hoznak, amelyre épeszű ember nem számíthatott. Legfeljebb a mindig jól értesült Végh Antal, aki sosem tudta bebizonyítani a négy válogatott labdarúgó ellen kreált bundavádját.