Súlyos kérdéseket vet fel Szoboszlai Dominik újabb sérülése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Vasárnap reggelre abban konszenzus alakult ki Angliában, hogy túl korai volt Szoboszlai Dominik visszatérése a Liverpool csapatába. A magyar játékos szombaton a kezdő tizenegyben kapott helyet a Brentford elleni mérkőzésen, de 32 perc után cserét kért. Andoni Iraola, a Livepool edzője szerint a régi sérülése újult ki, a brit sajtó pedig most azt írja, hogy mind a Premier League-ben, mint a Bajnokok Ligájában meccseket kell kihagynia a magyarnak. Egy biztos, Szoboszlai Dominik nincs könnyű helyzetben.

2026. 10. 18. 5:31
Szoboszlai Dominik lecserélésének pillanata a Brentford ellen Fotó: GLYN KIRK Forrás: AFP

Andoni Iralola a hibás?

Az ügyben felmerült a Liverpool edzőjének, Andoni Iraolának a felelőssége is. Az újságíró szerint nehéz figyelmen kívül hagyni azt, hogy az edző túl korán tette vissza a csapatba Szoboszlait. 

Azt is hozzáteszik azonban, hogy utólag könnyű kritizálni az edző döntését.

 A Liverpool mellett dolgozó orvosi stáb minden bizonnyal zöld jelzést adott a visszatérésre, máskülönben a spanyol edző aligha kockáztatott volna.

A Liverpool mestere a zsúfolt versenynaptárra is panaszkodott. Tény, hogy az angol csapatnak tíz nap alatt négy mérkőzést kell lejátszania, ebből kettőt a Bajnokok Ligájában. Iraola szerint az embertelen terhelés pont az ilyen eseteknél üt vissza, mint amilyen Szoboszlai újabb sérülése.

Szoboszlai Dominik és Marco Rossi sem érti, miért kell négy meccset lejátszani egyetlen válogatottak számára fenntartott ablakban
Marco Rossi és Szoboszlai Dominik. Játszhat-e a Liverpool játékosa a novemberi Nemzetek Ligája meccseken? Fotó: AFP/Paul Faith

A helyzet mindenesetre nem egyszerű. Említettük már, hogy november közepén a magyar válogatott újabb két mérkőzést játszik a Nemzetek Ligájában. A grúzok ellen idegenben lépünk pályára, idehaza az északíreket fogadjuk. Ha Szoboszlai addigra összeszedi magát, Marco Rossi könnyebb helyzetbe kerül. Nem úgy a Liverpool, amelynek elöljárói egészen biztosan a fogukat szívva engedik majd el a játékost a magyar csapat edzőtáborába és mérkőzéseire. Szerencsére azt nem tehetik meg, hogy nem engedik el, ezek az idők már elmúltak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.