Bár néhány esetben talán alulbecsüli az AP amerikai hírügynökség a magyar sportolókat, alighanem beleegyeznénk, hogy beváljon a jóslata. Összességében ugyanis az elemzése ránk nézve meglehetősen hízelgő, hiszen nem kevesebb, mint kilenc magyar arany-, öt ezüst- és nyolc bronzérmet ad az esélylatolgatásában Magyarországnak. Ezzel jócskán felülmúlnánk a sportvezetés által sikeresnek ítélt öt évvel ezelőtti riói szereplést, ahol a magyar sportolók tizenöt érmet hoztak haza, nyolc aranyat, három ezüstöt és négy bronzot.
Az AP hírügynökség kilenc magyar aranyérmet jósol Tokióra
Az AP amerikai hírügynökség minden egyes versenyszámra megjósolta, hogyan fest majd a dobogó, és szerinte a magyar küldöttség jóval felülmúlja majd a riói szereplését. A legeredményesebb magyar így Péni István sportlövő lehet, aki két aranyérem mellé egy bronzot is szerez majd.


Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Az alulbecsülés ott érhető tetten, hogy az AP például női kajakban sem K–1, sem K–2 500 méteren nem jósol magyar érmet, a K–1 1000 méteren győztes Kopasz Bálint mellett pedig csak a női négyesünk ünnepelhet majd olimpiai bajnoki címet, míg vitorlázásban a 2018-ban világbajnok, 2019-ben világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki címvédő Berecz Zsombor egyáltalán nem zár a dobogón. Az Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb hírügynöksége szerint ugyanakkor Péni István lehet a legeredményesebb magyar olimpikonunk, a fiatal sportlövőnek két arany- és egy bronzérmet szavazott meg, a 36 esztendős Marosi Ádám arannyal teheti fel pályafutására a koronát, míg Szilágyi Áron sporttörténelmi tettet végre hajtva elsőként lehetne a kardvívás háromszoros egyéni olimpiai bajnoka.
Az AP szerint a kilenc magyar arannyal ők teszik majd boldoggá a magyar szurkolókat: Lőrincz Tamás (birkózás, kötöttfogás, 77 kg), Kopasz Bálint (kajak-kenu, K–-1 1000 m), Marosi Ádám (öttusa, férfi egyéni), Péni István (sportlövészet, kisöbű sportpuska, összetett), Péni István, Mészáros Eszter (sportlövészet, vegyes légpuska), női K–4 500 m, Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó), Hosszú Katinka (úszás, 400 m vegyes), Szilágyi Áron (vívás, kard egyéni). Ezüstérmet Lőrincz Viktor (birkózás, kötöttfogás, 87 kg), Balla Virág, Takács Kincső (kajak-kenu, C–2 500 m), Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó), a férfikardcsapat, Siklósi Gergely (vívás, párbajtőr egyéni), bronzot pedig Halász Bence (atlétika, kalapácsvetés), Muszukajev Iszmail (birkózás, szabadfogás, 65 kg), Tóth Krisztián (cselgáncs, 90 kg), Péni István (sportlövészet, légpuska), Verrasztó Dávid (úszás, 400 m vegyes), Kapás Boglárka (úszás, 200 m pillangó), a férfi- és a női vízilabda-válogatott szerez majd a hírügynökség szerint.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en