9/11 és egy csipetnyi japán valóság

Nem csupán tilos, tanulságos is letérni a hivatalos olimpiai útvonalról. Mosoly és ami mellette van.

2021. 07. 23. 20:04
null
Pakisztáni sportolók várakoznak a reptéren a PCR-tesztre. Mindenkinek át kell esnie rajta Fotó: Novák Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mégis elmarad az olimpia? Azt nem állítanám, hogy rémülten, de a dohai átszállás után meglepetten néztem szét a Tokió felé tartó hatalmas Boeing 777-esben. A fedélzeten ugyanis lézengtek az utasok, a teljes kapacitás úgy negyedét töltötték meg. Sokat persze nem tépelődtem mindezen hajnali kettő tájt, kapva az alkalmon felhajtottam a saját sorom karfáit, s eldőltem három ülésen. Majd miután két óra múlva elzsibbadt tagokkal felriadtam, még javítottam is a pozíciómon, gyorsan végigkémlelve a gépet találtam olyan sort, ahol négy szék csábított pihenésre, feladva egyúttal a leckét a Covid-kontakt ellenőröknek…

Volt már ilyen szerencsém, amikor 9/11, azaz a 2001. szeptember 11-i terrortámadás első évfordulóján repültem Amerikába. Előzetesen nem is gondoltam a jeles napra, csak a repülőn szembesültem a tömegpszichózis nekem kivételesen áldásos hatásával.

– Az elmúlt napokban minden járatunk tele volt – osztotta meg velem a tapasztalatait a c, a cs és a k hangzókat angolul is egyforma csengéssel kiejtő japán utaskísérő, természetesen fülig érő szájjal, amikor ébredés után kávét kértem.

– A kevés utast akkor talán önök sem bánják – feleltem, amire szégyenlősen húzta mosolyra a száját.

Hát igen, ki az a marha, gondolhatja a tisztelt olvasó is, aki úgy tervezi a tokiói utazását, hogy a megnyitóünnepség előtt egy órával érkezzen meg az olimpia helyszínére.

Nos, ember tervez, Covid végez… Eredetileg péntek délelőtt landoltam volna, gondolva, kényelmesen becsekkolok a szállodában, a megnyitón teleszívom a tüdőmet, a lelkemet az olimpia hangulatával, aztán jöhetnek a játékok, a magyar érmek, sikerek. Azóta kétszer törölték a kiszemelt járatot, így maradt a helyi idő szerint péntek esti befutás. Utólag nem bánom…

A szinte üres gépen arra is jutott hely, hogy átmozgassam elgémberedett tagjaimat.

– Sportoló, a versenyekre érkezik? – kérdezte érdeklődve utaskísérő „barátom” továbbra is csillogó szemekkel, csilingelő kiejtéssel.

Ilyen bókot nem kaptam az elmúlt húsz évben.

– Nem, újságíró vagyok – feleltem, majd látva rosszul leplezett csalódottságát, hozzáfűztem: – Az a fajta, akit a japánok nem kedvelnek ezekben a napokban.

Más kultúra, más észjárás, de azért a japánok is fogékonyak az iróniára. Beszélgetőpartnerem vette a lapot, s valósággal felkacagott.

Igen, a japánok apatikusan várják az olimpiát. A sportolókat mint tiszteletre méltó hősöket még csak-csak örömmel fogadják, a kísérőkben, újságírókban azonban potenciális fertőzőket, betolakodókat látnak. Ezért is osztozhatunk Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének véleményében: a magyar mellett japán sikerekért is illő szorítanunk, különösen az első napokban. Hogy oldódjon a görcs a vendéglátókban. Akik az érzéseiken persze fegyelmezetten uralkodnak. A reptéri becsekkolásról, vizsgálatról előzetesen hozzám is baljós hírek jutottak el, azonban a szerencsés kivételek közé tartozom. Persze már a repülőgép utaslétszáma alapján is lehetett sejteni, hogy nem kell hosszú órákat eltölteni a bebocsátásnál.

Nem egészen két óra alatt végeztem a velem együtt érkező zömében spanyol kollégákkal. Mindezt a már otthon kitöltött bűvös applikációnak, az OCHA-nak köszönhetően. A megfelelő QR-kódokkal gond nélkül haladtam át az ellenőrző pontokon – az OCHA a digitalizált, Covid sújtotta olimpiai buborékban olyan fegyver, mint egykor a katana a szamurájok kezében.

A buszra aztán érthetetlenül sokat kellett várni, majd az IBC-központhoz érve derült fény a fejetlenségre. Úgy tudtuk, innen mindenkit taxival visznek tovább a szálláshelyére, ezzel szemben buszra kellett várakozni, de majd egy órába telt, mire kiderült, nekem melyikre is kellene szállnom, mert a Grand Park Panex Hotel nem szerepelt a listán.

Helyi idő szerint éjszaka kettőkor érkeztem meg a szállodába. Magyarországon felvásárolták az összeset, így itt kellett a japán hálózathoz illő adaptert beszereznem. Nosza, felkerestem a legközelebbi boltot, ezzel máris megsértve a Covid-rendelkezéseket. Hasznos kiruccanás volt. A bazárt idéző boltig megtett háromszáz méteren szembejött a japán valóság. Amely nem mindig mosolygós, tisztelettudó és kicsit bárgyú. Az éjszaka pillangói kellették magukat, dülöngélő alkoholista csetlett-botlott, a fiatalok pedig zsákmányára éhesen ődöngtek az utcán.

Jó volt visszatérni két és félszer négy, azaz tíz négyzetméteres szobámba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.