Erdei Zsolt világverő ökölvívóbázist építene Újpesten

Erdei Zsolt irányítja a jövőben az UTE ökölvívó-szakosztályának és a Madárfészek Akadémiának a közös szakmai munkáját – jelentette be az Újpesti Torna Egylet pénteki sajtótájékoztatóján. A korábbi olimpiai bronzérmes és profi világbajnok bokszoló világverő bázist építene.

Magyar Nemzet
2020. 10. 02. 13:30
ERDEI Zsolt
A korábbi klasszisnak nem kenyere az adminisztráció Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az UTE ökölvívóinak legeredményesebb versenyzői eddig is heti két edzésen a Madárfészek Akadémián vettek részt, tehát a kapcsolat nem új keletű, és Farkas szerint már ebben az évben megmutatkozik majd a kibővülő közös munka eredménye.

– Bokszolóként bizonyítottam, de edzőként még nem tettem le sokat az asztalra – tette hozzá Erdei. – Azt viszont látom, hogy jól tudom motiválni a gyerekeket. Felnéznek rám, csillogó szemeket látok az edzéseken. Tőlem azt is elfogadják, ha kicsit megpaskolgatom őket. Néha a páros gyakorlásokra én is kesztyűt húzok, ami már hiányzott.

De óvatosnak kell lennem, mert tőlem hülyén néz ki, ha megütök valakit, az meg még cikibb, ha engem ütnek meg.

Nyitány a Brassó ellen

Az Újpest a sajtótájékoztató keretében bemutatta férfijégkorong-csapatát, amely kedden a Brassó ellen kezdi meg az idényt az Erste Ligában, valamint a női röplabdacsapatát is, amely szombaton az MTK otthonában indítja a bajnokságot.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.